Gazdaság

Orbán szerint nyugati szintre került Magyarország

Orban-viktor(210x140)(1).jpg (Orbán Viktor)
Orban-viktor(210x140)(1).jpg (Orbán Viktor)

A következő hétéves uniós költségvetési ciklusban 480-500 milliárd forinttal több közvetlen támogatásra számíthatnak a magyar gazdák, mint a most záruló időszakban. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be csütörtökön, miután a Parlamentben megbeszélést folytatott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnökével.

Az EU-s tárgyalások eredménye nyomán a magyar gazdáknak nincs okuk arra, hogy hátrányosan megkülönböztetettnek képzeljék magukat, “amit egyébként joggal gondoltak magukról a megelőző hét évben” – mondta a kormányfő a tárgyalás után, amelyen a Magosz mellett részt vett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Győrffy Balázs, az agrárkamara átmeneti elnöke is.

A kormány teljesítette azt a megbízást, amelyet a Magosztól kapott, vagyis hogy a magyar gazdák támogatása semmiképpen ne csökkenjen, sőt ha lehet, inkább emelkedjen – mondta Orbán Viktor. A csökkenés veszélye fennállt, hiszen az egész európai uniós büdzsén belül az agrárgazdaságnak juttatandó támogatások összegét és súlyát mérsékelni akarták, de sikeresen működött az ez ellen küzdő francia-lengyel-román-magyar-tengely – tette hozzá.

Mindez Magyarországnak azt jelenti, hogy a területalapú támogatások összege – amelyek úgynevezett direkt kifizetések, vagyis közvetlenül jutnak el a gazdákhoz – a következő hét évben, 2014 és 2020 között árfolyamtól függően 480-500 milliárd forinttal több lesz, mint az ezt megelőző hétéves ciklusban volt. A miniszterelnök szerint sikerült felhozni Magyarországot a nyugatiakkal azonos szintre, megszűnt az eddigi pénzügyi hátrány, ezért innentől kezdve már a magyar gazdák tehetségén, az időjáráson, a jó agrárpolitikai kormányzáson és a jó agrárkamarai érdekképviseleten múlik az, hogy az európai versenyben hogyan állunk helyt.

Jakab István, a Magosz elnöke azt mondta: a gazdatársadalom megnyugvással vette tudomásul, hogy megszületett a támogatásról szóló döntés. Az EU-tárgyalásokon elért eredmény egy kiindulási alap, és “rajtunk múlik, hogy mennyire leszünk képesek pozícionálni magunkat” – mondta az agrárpolitikus, hozzátéve, hogy a magyar adottságok jók, és reméli, az elkövetkező időszakban azok a jogszabályok is megszületnek, amelyek erősítik a versenyképességet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik