Gazdaság

400 milliárdra rúgnak a hazai lánctartozások

építőipar (építkezés, építőipar, )
építőipar (építkezés, építőipar, )

Március közepétől Magyarországon is kötelező lesz 30 napon belül kifizetni a beszállítóknak az árut, illetve a szolgáltatásokat - írja a Népszava.

A lánctartozásból az állami cégek is alaposan kiveszik a részüket a lap csütörtöki száma szerint, az állam tartozása 2012 végén elérte a 66-70 milliárd forintot.

Az építőiparban becslések szerint 400 milliárd forintra rúg a lánctartozás összege. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke szerint – a tavaly elfogadott uniós irányelv beemelésével a hazai jogrendbe – ennek jó esetben a fele térülhet meg. Az új uniós elveken alapuló törvény és az egyéb intézkedések visszaszoríthatják a jövőben a lánctartozást, de igazi megoldást a gazdasági fellendülés jelentene – mondta a lapnak.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint a 30 napos fizetési határidő az alapgondokat nem oldja meg, de valamit javíthat a kisvállalkozások kiszolgáltatottságán, s talán a pénzforgást is felgyorsíthatja. Dávid abban bízik, hogy a szerződéses fegyelem is erősödhet, mert a mostani kaotikus jogrendben, a válság közepette azzal is sok a probléma.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a lapnak elmondta, az élelmiszer-kereskedelemben már most is 30 napos fizetési határidő van érvényben, ennek betartását pedig az élelmiszerfelügyelet ki is kényszeríti. Az iparcikkek forgalmazásánál a hosszabb forgásidő miatt szerinte élni kellene azzal az uniós engedménnyel, hogy indokolt esetben 60 nap lehet a fizetési határidő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik