Végrehajtás több mint 300 ezer adós ellen

Minden eddiginél több adóvégrehajtás van folyamatban. Tavalyhoz képest majdnem 15 százalékkal több tartozást szednek be.

A feketelista.hu portál szerint a 336 700 folyamatban lévő végrehajtás 2,5 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor volt. Az eljárások során beszedendő 873 milliárd forintos adótartozás pedig 14,8 százalékkal magasabb a múlt évinél.

Többen tartoznak kevesebbel

A portál összesítése szerint a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) adatbázisában 1 millió 670 ezer olyan cég,  illetve magánszemély neve szerepel, akik összesen 1962 milliárd forint adó befizetésével tartoznak. Ez 253,4 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban, az adósok listája viszont azóta 124 ezer névvel bővült, összességében tehát alacsonyabb összeggel, de többen tartoznak az államnak – hívja fel a figyelmet a feketelista.hu.

Tavaly is többet szedtek be

Az elmúlt évben 340,7 milliárd forintot sikerült végrehajtással behajtani, 2,8 százalékkal többet, mint a megelőző esztendőben. Ennek az összegnek több mint a felét, 178,7 milliárd forintot inkasszóval szedték be.  A végrehajtás hatására teljesített befizetés összege 149,1 milliárd forint volt.

20 százalékkal, 3,4 milliárd forintra nőtt a követelésfoglalás összege az egy évvel korábbihoz képest, és 12,5 százalékkal, csaknem 7 milliárd forintra a jövedelemletiltásé.

Az ingó- és ingatlanárverések értéke 2012-ben nem érte el a megelőző évi összeget, 1,86 milliárd forintot tett ki az ingó-, 558 millió forintot az ingatlanárverésből származó adóbehajtás.

Sok a tartozás a csődbementeknél

Az adósok döntő többsége a már nem működő cégek listáján szerepel. A 97 ezer megszűnt, illetve megszüntetett gazdálkodó szervezetnél gyűlt össze a teljes adóság 71,8 százaléka, megközelítően 1410 milliárd forint hátralék.  A működésüket megszüntető és az adóbefizetést hátrahagyó gazdálkodó szervezetek száma egy év alatt 2949-cel bővült.

35 ezerrel több adós

A működő gazdálkodók közül jelenleg csaknem 396 500 cég neve szerepel az adósok listáján, összesen 376,7 milliárd forinttal tartoznak, 3,3 százalékkal többel, mint egy évvel korábban. Ebben a kategóriában az adósok száma egy év alatt több mint 35 ezerrel gyarapodott.

Az adóbefizetéssel elmaradtak jegyzékében számszerűen a magánszemélyek vannak többségben, 1 millió 179 ezren összesen 175,4 milliárd forinttal tartoznak. A magánadósok köre az elmúlt évben megközelítően 88 ezerrel bővült, tartozásuk összege viszont lényegében nem változott – írja a feketelista.hu.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.