Gazdaság

A Kúria sem tud mit kezdeni a devizahitelesekkel

devizahiteles (devizahitel, frank, valuta, hitelesek, )
devizahiteles (devizahitel, frank, valuta, hitelesek, )

A Kúria felfüggesztette a pert, és az Európai Unió Bíróságához fordult.

A pert Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke indította feleségével együtt, magánszemélyként, a saját OTP-s deviaalapú hitelével kapcsolatos banki gyakorlat miatt. Káslerék több dolgot is kifogásoltak. Az egyik az volt, hogy álláspontjuk szerint a bank megtévesztette a hitelfelvevőket, amikor a kezelési költséget devizában állapította meg. Ebben a kérdésben a pert első fokon a devizahitelesek nyerték tavaly év elején, viszont áprilisban a Szegedi Ítélőtábla elutasította Káslerék kérelmének ezt a részét (vagyis az ítélőtábla szerint nem semmis az a kikötés, amely szerint devizában állapították meg a kezelési költséget).

Káslerék kifogásolták azt is, hogy a hitelt deviza vételi árfolyamon folyósították nekik, míg a törlesztést deviza eladási árfolyamon számolta a bank. Ebben a kérdésben korábban nekik adott igazat a bíróság. A Kúria azonban kedden nem hozott ítéletet a perben. Hanem az Európai Bírósághoz fordult, és többek között abban is kért iránymutatást, hogy a vételi és eladási árfolyam alkalmazása megfelelő gyakorlat volt-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik