Gazdaság

25 ezer új munkahelyet ígér a kormány

Autogyar(960x640)(1).jpg (autógyár)
Autogyar(960x640)(1).jpg (autógyár)

Mintegy 25 ezer új munkahely jöhet létre Szombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségében annak köszönhetően, hogy a kormány kiemelt járműipari központtá nyilvánította a területet - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, szerdán.

A januárban indult Munkahelyvédelmi akcióterv kapcsán Czomba Sándor elmondta: a 25 év alattiak, az 55 év felettiek, a GYES-ről, GYED-ről visszatérő édesanyák, és a szakképzetlenek a munkaerő-piaci szempontból legveszélyeztetettebb csoportok; még azok is, akiknek van munkájuk. “Ha azt szeretnénk, hogy ezekben a veszélyeztetett csoportokban ne legyen létszámcsökkenés (…), akkor ezeket az embereket be kell ragasztani a munkahelyükre” – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: a Munkahelyvédelmi akciótervnek célja az is, hogy a fejleszteni képes ágazatokban elősegítse a munkaerő-felvételt.

Mivel érdemi gazdasági növekedés nélkül nincs foglalkoztatásbővülés, Magyarország és Európa számára is a gazdaság beindítása a legnagyobb kihívás. Czomba Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon alacsonyabb a munkanélküliségi ráta mint az eurózónában, és az állástalanok aránya csökkenő tendenciát mutat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik