Gazdaság

Hétfőn dőlhet el a gyulai kolbász sorsa

gyulai kolbász (gyulai kolbász)
gyulai kolbász (gyulai kolbász)

A Magyar Nemzet úgy tudja, közel 5 és fél milliárd forintot fordíthatnak az érintett önkormányzatok a kaposvári, a pápai és a gyulai húsüzem feltőkésítésére, az utóbbi helyzetéről hétfőn tárgyalnak.

Piaci körökből származó információk szerint az érintett önkormányzatok körülbelül hétmilliárd forintot fordítanak a hitelszűkében szenvedő cégek megmentésére. A Magyar Nemzetnek ugyanakkor nevük elhallgatását kérő önkormányzati alkalmazottak azt mondták, hogy a kaposvári gyár 2,3 milliárd, a gyulai 1,7 milliárd, a pápai pedig megközelítőleg 1,5 milliárd forintban részesülhet, ami összesen 5 és fél milliárdot tesz ki.

A húsipari cégek megmentését kormányzati szinten koordináló Budai Gyula az összegekkel kapcsolatban felmerült találgatásokra a lapnak nem kívánt reagálni, Az államtitkár csupán annyit mondott: ez még üzleti titok. Azt viszont elárulta, hogy hétfőn ül tárgyalóasztalhoz Gyula város vezetésével, a húsüzem korábbi vezetőivel, illetve a társaság felszámolójával. Reményei szerint ezen az összejövetelen eldőlhet, milyen lépéssorozattal válhat tulajdonossá az önkormányzat a felszámolás alatt álló társaságban – írja a lap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik