Gazdaság

Kik őrzik a világ pénzét?

Tényleg az aranyban is utazó Rotschildok a tulajdonosai az amerikai jegybank szerepét betöltő FED-nek?

FED: e naponta emlegetett három bűvös betű a Federal Reserve System rövidítése, ami szó szerinti fordításban Szövetségi Tartalék Rendszert jelent. A világ többi országától eltérően ugyanis az Egyesült Államoknak nem egy központi bankja van, hanem egy központi banki rendszere, amit az USA tizenkét, gazdaságilag legfontosabb városában elhelyezkedő központi bankok alkotnak.

Mivel a világ legerősebb gazdaságának központi bankja döntéseivel családok milliói jelzálogterheinek növekedéséhez vagy csökkenéséhez, a pénzügyi piacok fellendüléséhez vagy összeomlásához, illetve a gazdaság növekedéséhez vagy recesszióba süllyedéséhez járulhat hozzá, alapvető fontosságú, kik hozzák meg a monetáris politikai határozatokat.

A New York-i FED kitüntetett szerepe annak köszönhető, hogy bár csak az egyike a 12 szövetségi banknak, gyakorlatilag ez kontrollálja a teljes szövetségi tartalékrendszert, emellett pedig tárolja a világ jegybanki aranytartalékainak 22 százalékát.

Épp ezért szúrhatták ki az összeesküvés-elméleteket gyártók a New York-i FED-et, mint amelyen keresztül a globális politikai céljaik – jelesül a vészjóslóan hangzó Új Világrend megteremtése – érdekében manipulálják az USA monetáris politikáját. Befolyásuk annak köszönhető – szól Eustace Mullins és Gary Kah konspirációs elmélete –, hogy övék a New Yorki-i FED többségi tulajdona – írja a conclude.hu.

Csakhogy a jelenlegi FED-rendszer kereteit 1913-ban lefektető Federal Reserve Act megtiltja a 12 FED-banknak, hogy részvényeikből akár egyetlen darabot is külföldieknek értékesítsenek. Csak olyan bankok lehetnek a tulajdonosaik, amelyek a FED-rendszer tagjai. Ennek megfelelően a 12 FED-bank részvényei a területükön működő kereskedelmi bankok és takarékszövetkezetek kezében vannak. Ők választják meg a regionális FED-ek kilenctagú igazgatóságának hat tagját, valamint annak elnökét.

Ám a legnagyobb New York-i bankok – mint például a Citibank, a Chase Manhattan, a Morgan Guaranty Trust, a Chemical Bank, a Manufacturers Hanover Trust, a Bankers Trust Company, a National Bank of North America, és a Bank of New York – közül többnek is európai pénzintézet a tulajdonosa, mindenekelőtt a britek, jelesül a Rotschild dinasztia – veti fel Mullins és Kah.

Mégis igazuk lenne a sötét erőket sejtőknek? Nem egészen. Hiszen a FED-en belül mindegyik kereskedelmi banknak csak egy szavazata van – függetlenül attól, hogy mekkora a mérlegfőösszege, illetve hogy mekkora a részesedése a 12 szövetségi tagbank egyikében. A New York-i FED felségterületén például több mint ezer bank működik, ami azt jelenti, hogy a legnagyobb és legbefolyásosabb bankoknak kis közösségi bankok százait kellene rákényszeríteni arra, hogy az ő szája ízük szerint szavazzanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik