Gazdaság

Százmilliókba került az önkormányzatok leépítése – eddig

Sok tisztviselőnek nem lesz jó karácsonya.

Több mint 870 millió forintot igényeltek – és kaptak meg – eddig a különböző önkormányzatok idén az átszervezésekhez kapcsolódó támogatásként a központi költségvetésből. A novemberi végi támogatási listából ítélve brutális leépítések vannak vagy lesznek még az idén: rekordösszeget, 370 millió forintot kértek az önkormányzatok.

A „helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása” címen futó egyszeri támogatásokat egyrészt a települési önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások igényelhetik a létszámcsökkentési döntéseikkel kapcsolatban. Másrészt pedig a megyei önkormányzatok konszolidációjával és a megyei intézmények állami fenntartásba adásával összefüggésben született létszámcsökkentési döntésekre adnak ilyet. Ebből finanszírozzák a nyugdíjazási programot, a Prémium Éveket is.

A legnagyobb összeget – 51,6 millió forintot – Budapest igényelte, tehát itt lesz szükség a legtöbb végkielégítés kifizetésére. Eddig jellemzően vidéki önkormányzatok vitték a prímet a leépítésekben – az előző negyedévekben Kazincbarcika, Gyöngyös, illetve a Somogy Megyei Önkormányzat voltak a rekorderek.

A második és harmadik Baja és Pécs 26, illetve 21 millió forintot kértek az államtól a leépítésekre.

Az idén összesen 6,8 milliárd forintot különített el a költségvetés a helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik