Gazdaság

Több pénzt költenek a közfoglalkoztatásra

kozmunka(960x640)(1).jpg (közmunka, )
kozmunka(960x640)(1).jpg (közmunka, )

Az idei költségvetési forrásnál többet, mintegy 150 milliárd forintot szán a jövő évre a kormány a közfoglalkoztatásra - közölte a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Hoffmann Imre elmondta, e célra az idén 132,5 milliárd forintot biztosított a kabinet, emellett további 5 milliárd forintot különítettek el bio- és megújuló energiafelhasználási mintaprogramokra.

A tervek szerint jövőre ez az összeg 150 milliárd forintra emelkedik, így a közfoglalkoztatási program biztosan folytatódik. Az adatok szerint eddig a közfoglalkoztatottak mintegy 19 százaléka tudott visszatérni a munkaerőpiacra.

A kormány célja, hogy a települések önfenntartóvá váljanak, és hogy a közfoglalkoztatással helyben értékeket tudjanak teremteni – mondta Hoffmann Imre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik