Gazdaság

Jövőre jöhet a 300 forintos euró

euro(960x640)(4).jpg (euró)
euro(960x640)(4).jpg (euró)

Ezt mondta Heim Péter, aki szerint egy év alatt annyi pénzt halmozott fel a kormány, hogy egyelőre nincs szüksége IMF-hitelre.

A közgazdász az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: a második Matolcsy-csomag olyan negatívan hat a növekedésre, hogy jövőre ismét recesszióba kerülhet a magyar gazdaság. A bankrendszer terhelése gyerekes magatartás volt a kormány részéről, amellyel saját magát lőtte lábon, mert sokkal több bevételtől esik el a kormány, mint amennyi befolyik – magyarázta Heim Péter.

Szerinte a bankrendszer immár olyan állapotban van, hogy a kormánydöntés miatt a jövő évi hitelezését drasztikusan csökkentenie kell. Az első Matolcsy-csomag és a munkahelyvédelmi terv pozitív irányban hatott a növekedésre, de a második drasztikusan visszavágja a növekedési kilátásokat. A Századvég Gazdaságkutató igazgatósági elnöke szerint a kormány azért adóztatja a bankszektort, mert így nem lehet mondani, hogy a lakosságot közvetlen restrikció éri.

A kevesebb hitel miatt kevesebb beruházás lesz, ami kevesebb munkahelyet jelent, vagyis kevesebb bevételt az államnak. A közgazdász közölte: valamekkora bankadó nem árt, abból félre lehetne tenni egy újabb bankválság idejére, de Magyarországon eltúlzott ez az adó. Heim Péter úgy vélte, a kiigazítások miatt a forint árfolyama is gyengülni fog, jövőre fel kell készülni a 300 forint közeli euróárfolyamra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik