Gazdaság

Több embernél kopogtat az adóhatóság

NAV(960x640)(1).jpg (NAV, Nemzeti Adó-és Vámhivatal)
NAV(960x640)(1).jpg (NAV, Nemzeti Adó-és Vámhivatal)

Az adóhatóság az idén a vagyonosodási vizsgálatoknál korábban nem alkalmazott kiválasztási szempontokat is figyelembe vesz, köztük a csaló cégek tulajdonosainak és vezetőinek vagyongyarapodását is figyeli - írja a Napi Gazdaság.

Az adóhatóság két éve 1864, tavaly 1082, az idén az első háromnegyedévben 1452 ilyen vizsgálatot indított. A találati arány viszonylag magas, a vizsgálatok 78-83 százaléka megállapítással zárul. Az egy főre, vizsgálatra jutó adókülönbözet egyre nagyobb értéket képvisel: 2010-ben kilencmillió, tavaly tízmillió, idén az első háromnegyedévben 11,5 millió forint volt.

A revizorok a korábbi kiválasztási szempontok mellett – óriási lakóház, drága autó vásárlása, tagi kölcsön nyújtása – azt is figyelni kezdték, hogy élnek a csaló cégek tulajdonosai, vezetői és az ezekből hasznot húzók. Ez főleg annak fényében fontos változás, hogy a közelmúltban bírósági ítélet is született, amely kimondta: a vállalkozásban elkövetett csalásokért nemcsak az ügyvezetés, hanem a cégből hasznot húzók is felelősségre vonhatók. Egy-egy ilyen fülön csípett csaló duplán rosszul jár: egyrészt felelnie kell a céges csalásokért, a jövedelemeltitkolásokért, másrészt azért is, mert magánszemélyként sem adózott a vagyona után – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik