Gazdaság

Bajban a kis boltok

kisbolt (kisbolt, )
kisbolt (kisbolt, )

A hazai vásárlóerő gyengülése, jó esetben stagnálása a fogyasztást is visszafogta. A reáljövedelmek zsugorodása, a kereslet visszaesése miatt elsősorban a kis boltok kerültek nehéz helyzetbe - írja a Népszava hétfői száma.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára 2013-ban sem vár fogyasztásnövekedést. A szakember úgy véli, lesz karácsonyi roham a boltokban, a nagy kérdés az, eléri-e a forgalom a tavalyi szintet, lesz-e az embereknek annyi pénze decemberben, mint tavaly.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője a lapnak elmondta: a válság kezdetétől látható az a folyamat, hogy főleg a vidéki, rosszabb elhelyezkedésű, kis alapterületű boltok kerülnek nehéz helyzetbe. A hipermarketek közönsége is apadt valamelyest, a kicsik, illetve a legnagyobbak között található szupermarketek forgalma ugyanakkor bővült.

A tőkehiánnyal küszködő “kicsiknek” a folyamatosan csökkenő forgalommal is szembesülniük kell. Ezeket a jelenségeket a CBA a saját partnereinél is tapasztalta. Tavaly a cég nagyjából 200, kis boltot üzemeltető franchise-partnere volt kénytelen lehúzni a rolót, míg a diszkontüzletek némileg növelni is tudták forgalmukat. A kis alapterületen árusító boltokat sújtja az is, hogy az egy négyzetméterre jutó fajlagos költségek magasabbak, mint nagy alapterületű társaiké.

A szakember szerint rövid távon nem várható változás. Úgy vélekedett, a kisebb boltoknak is támaszt adhat, ha csatlakoznak valamelyik hazai lánchoz, illetve ha jó “szimattal” szakosodnak valamilyen termékcsoportra, például pékárura vagy tejtermékekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik