Gazdaság

10 napja van Balogh Zoltánnak a segélyplafon-tervezetre

koldus (koldus)
koldus (koldus)

Október végéig kell a kormány elé terjesztenie Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek a segélyezési plafonról szóló törvénymódosítás tervezetét - derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számából, amelyben kormányhatározat jelent meg a 2013-as büdzsé egyenlegét javító lépésekkel kapcsolatos feladatokról.

A dokumentum szerint Balog Zoltánnak október 31-ig kell áttekintenie a szociális ellátásokról szóló, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben szereplő pénzbeli ellátásokat, majd törvénymódosítási tervezetet kell a kormány elé kell terjesztenie “az egyes pénzbeli ellátások összeszámítása és maximálása érdekében”. A cél az, hogy a Start-munkaprogramban elérhető jövedelemnél ne legyen magasabb az érintett pénzbeli ellátásokból igénybe vehető együttes összeg.

A határozat azt is előírja, hogy az ellátások maximálása 2013-ra legalább nyolcmilliárd forint megtakarítást hozzon.

Matolcsy György október elején az egyenlegjavító program részeként ismertette, hogy a kormány 8-10 milliárd forintos egyenlegjavulást vár az önkormányzatok által kifizetett szociális támogatásokra vonatkozó felső korlát bevezetésétől.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány még nem döntött, milyen támogatásoknál vezeti be a felső korlátot, de leszögezte: a gyermekneveléssel kapcsolatos támogatások nem jöhetnek szóba. Jogos és igazságos lépésnek nevezte, hogy a 47 ezer forintos közfoglalkoztatási bérnél ne legyen nagyobb az egy emberre jutó szociális támogatások összege.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik