Gazdaság

Százezrekbe kerülhet, ha kivágja saját fáját

almafa (kivágott fa)
almafa (kivágott fa)

Nem bánik jól a fájával? Vigyázzon, elvehetik Öntől! Ki szeretné vágni, hogy homokozót építsen? Vigyázzon, drága lesz!

Egy szerdán megjelent törvénymódosítás értelmében innetől kezdve már a budapesti helyi önkormányzatok is rendelkezhetnek egyes fák tulajdonjogának korlátozásáról, ami feltehetően oda fog vezetni, hogy a kivéreztetett büdzséjű önkormányzatok vaskos kártalanítást kérnek majd minden – magánterületen – kivágott fa után.

A technikainak tűnö törvénymódosítás hátterében ugyanis kőkemény pénzügyi megfontolások is állnak, amelyek minden magyar családi vagy társasháztulajdonosnak fájhatnak.

A fás szárúak jogai

A fákat már jó ideje védik különböző környezetvédelmi jogszabályok. 2008 óta egy kormányrendelet konkrétan kimondja: a tulajdonos minden, az ingatlanán lévő fát köteles fenntartani és szakszerűen gondozni, sőt még a leveleket, virágokat és termést is össze kell gyűjtenie.

A növények védelmében a települési önkormányzat képviselő-testülete, illetve a fővárosi közgyűlés 1995 alkothat egy rendeletet, amelyben leírja, hogy milyen esetekben lehet magánterületen korlátozni a fák miatt a tulajdonos tulajdonjogát (vagy pénzt kérni ennek elhagyásáért). A ma megjelent törvénymódosítás ezt a lehetőséget a főváros kerületi önkormányzataira is kiterjeszti.

„A fővárosi önkormányzat a törvényi felhatalmazással nem élt, és nem alkotott rendeletet Budapest területére a fás szárú növények tulajdonjogot korlátozó előírásairól” – magyarázzák a törvénymódosítás indoklásában a benyújtó fideszes képviselők.

Rogán ágas-bogas története

Meglepő módon a benyújtók között szerepel az ötödik kerületi polgármester, Rogán Antal is. A fideszes politikus tavasszal azzal vonta magára a figyelmet, hogy a Kossuth-tér átépítését úgy engedélyezte, hogy az 78 fa kivágásával járt, holott korábban pont a fákra hivatkozva akadályozta meg a tér fejlesztését. A közterületen lévő fákat egyébként a korábbi kormányrendelet szerint kizárólag a jegyző engedélyével lehet kivágni, s ilyen engedéllyel a parlamentnek helyet adó Kossuth-tér átalakításakor nem rendelkezett a beruházó.

A tulajdonjog korlátozásának eseteit több település is szabályozta rendeletben, s ezek gyakran azt kötik ki: ha a közterületen akarna egy beruházás miatt kivágni valaki egy fát, kártalanítania kell az önkormányzatot. Most ez lehetségessé válik Budapesten is.

Kertvárosi koronagyémántok

Az új rendeletalkotási lehetőséggel azonban valószínűleg inkább a kertvárosias külső kerületek élnek majd. Náluk ugyanis ez már régóta téma, mint Kovács Péter, a XVI. kerületi polgármester szeptember végi, a Fővárosi Képviselő-testületnek címzett leveléből is kiderül.

„Kerületünk fővárosszerte ismert fasorairól, parkjairól, a mátyásföldi telkeket ékesítő hatalmas fáiról, amelyek meghatározzák a kerület arculatát, és amelyekre büszkék az itt élő polgárok, ezért önkormányzatunk vezetése a kerület kertvárosi jellegének megőrzése érdekében úgy döntött, hogy – közgyűlési rendelet hiányában – maga gondoskodik a fák védelméről” – magyarázza a polgármester, miért döntöttek egy zöldfelület-rendelet megalkotásáról.

Csakhogy az önkormányzat ezután levelet kapott Budapest Főváros Kormányhivatalának megbízott főigazgatójától, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a magántulajdonban álló ingatlanokon lévő fás szárú növények kivágásának előzetes bejelentéshez, engedélyhez kötése vagy fapótlási kötelezettség előírása, illetve más kompenzációs intézkedés meghatározása a Fővárosi Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik, így a zöldfelület-rendelet erre vonatkozó rendelkezései jogsértőek.

Ám amit a legjobban fájlalt a kormányhivatal, az az volt, hogy a fapótlás kiváltására (értsd: faeltüntetésért fizetett) kárpótlást az önkormányzat adók módjára hajtja be, mivel „közjogi bevételek megállapítására, így ezek elmaradása esetén azok köztartozássá minősítésére kizárólag törvény jogosult”.

Ennyibe kerül egy rogáni fa

Ilyen rendeletet egyébként a Rogán fennhatósága alá tartozó belvárosi önkormányzat is kiadott, s ebben a XVI. kerületihez hasonló módon szintén lehetővé teszik a kivágott fák pótlásának pénzzel történő kiváltását. Nem kis összegről van szó: a kivágott fa helyett visszaültetendő fák darabjának megváltási értéke – 20-25 cm-es törzskörmérettel – bruttó 270 ezer forint. Ha ennél nagyobb volt a kivágott fa (tehát 5-10 évnél idősebb), akkor arányosan növekszik a korral a fizetendő összeg. Még a cserjéért is fizetni kell, annyit, amennyibe kerülne megvenni.

Ennél a Mátyásföld büszkeségéül szolgáló, de a tulajdonosaik nagyratörő építkezési terveit szétziláló XVI. kerületi fák élete jóval kevesebbet ér: mérettől függetlenül 38 ezer forintot, míg a cserjék 5 ezer forintért kivághatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik