Gazdaság

Sok a kockázat a jövő évi büdzsé körül

forint (forint, )
forint (forint, )

A bizonytalanságok kezeléséhez biztos finanszírozási háttér kellene – mondta Domokos László a soproni Nyugat-magyarországi Egyetemen tartott adózási konferencián.

Az ÁSZ elnöke szerint a legjelentősebb külső kockázat abból adódik, hogy egy nagyon bizonytalan nemzetközi pénzügyi és gazdasági környezetben készült a jövő évi költségvetés, az eurózóna néhány tagállamának pénzügyi nehézségei erősítik a pénzpiacok bizonytalanságát. Ugyanakkor kockázatot hordoz az is, hogy sikerül-e az export tervezett növekedési ütemét elérni, mert ha nem, az újabb negatív hatást jelent.

Jelentős kockázati tényezőként értékelte Domokos László a makrogazdasági kilátások előrejelzésének megbízhatatlanságát is, mint mondta, komoly tekintéllyel bíró nemzetközi szervezetek prognózisai is bizonytalanok.
„Még az Európai Bizottság sem mentes ettől, hiszen a bizottság is adott ki Magyarországra vonatkozóan becslést 2013-ra, amelyben még 1,6 százalékos növekedési ütem hangzott el, ma pedig már mindenki ‘a bölcsek kövét fogva’ mondja, hogy ez nyilvánvalóan nem igaz” – mondta, hozzátéve, hogy a korábbi előrejelzés egy konszenzuson alapult, amelyre a költségvetés tervezése épült.

Az új gazdaságpolitikai környezetben más eszközökre van szükség, a kulcsszó pedig a tartalékolás, még akkor is, ha olyankor kell tartalékokat képezni, amikor egyébként nem vagyunk bőségben – fejtette ki Domokos László. – Az idei büdzsébe 520 milliárd forint tartalékot állítottak be, ez garantálta, hogy idén a romló gazdasági teljesítmény ellenére eddig jelentősebb beavatkozás nélkül tartható volt a hiánycél.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a költségvetés gyakorlatilag „megette” azt a tartalékot, ami a bizonytalanságok kivédéséhez kellett, nincs tehát szabad pénz idén a központi költségvetésben.

Az ÁSZ véleménye szerint a költségvetésben tervezett adóbevételek 70 százaléka biztosan befolyik a büdzsébe, a bevételek 30 százalékát kitevő egyes adónemeknél azonban kisebb lehet a bevétel a vártnál. Ugyanakkor hangsúlyozta: az ÁSZ soha nem azt állította, hogy az adóbevételek 30 százalékának teljesülését veszélyben látnák, ezt szavai szerint félreértették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik