Gazdaság

Németország is folytatná a szőlőtelepítési támogatást

szőlő (szőlőtőke, szőlőlevél, szőlő, )
szőlő (szőlőtőke, szőlőlevél, szőlő, )

Magyarország és Németország egyaránt szeretné, hogy 2015 után is fennmaradjanak a szőlőtelepítési támogatások az Európai Unióban – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Szekszárdon, ahol a német Szövetségi Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Fogyasztóvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárával a közös agrárpolitikáról (KAP) tárgyalt.

Magyarország azt szeretné, és abban kéri Németország támogatását, hogy a szőlőtelepítés támogatása 2030-ig maradjon meg – tette hozzá az államtitkár.

Budai Gyula kitért arra, hogy a KAP úgynevezett zöld komponense, a „greening” kapcsán is egymás mellett halad Németország és Magyarország. „Nem szeretnénk, ha az Európai Bizottság úgy döntene, hogy 2014-et követően elvennének a termőterületekből, és azt a természetvédelem javára ajánlanák fel” – jegyezte meg.

Emlékeztetett: a Magyarországot sújtó aszály miatt a magyar kormány szeretett volna krízisalapot létrehozni, és azt kérte, hogy legyen lehetőség az uniós támogatások 80 százalékának előlegként való kifizetésére. Azt kértük, hogy Németország ebben támogassa Magyarországot – mondta Budai Gyula.

Peter Bleser, a német szaktárca államtitkára kijelentette: a szóba került kérdésekben egyezik a két ország álláspontja. A bortermelési politikát illetően azt szeretnék elérni, hogy 2015 után legyen moratórium, ne változzanak meg a szőlőtelepítési szabályok.

Úgy vélte, az élelmiszerárak emelkedése miatt sem engedhető meg, hogy Európában a mezőgazdasági termelésből további területeket vonjanak ki. A termelést ugyanakkor fenntartható módon kell végezni, úgy, hogy a föld minősége a következő generációk számára se legyen rosszabb – mondta.

Az aszálykárok kapcsán úgy vélte, hogy a támogatások kifizetésénél nagyobb rugalmasságot kell biztosítani, azért, hogy a tagállamok a támogatások nagyobb százalékát tudják előlegként kifizetni a bajba került gazdáknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik