Gazdaság

Közszféra: év végén a jön a feketeleves

giró-szász-andrás (ingyenes, )
giró-szász-andrás (ingyenes, )

Jelenleg is zajlik annak felmérése, hogy a közszféra egyes területeinek feladatai milyen létszámmal végezhetőek, pontosabb kép év végére alakulhat ki - mondta Giró-Szász András

A Ma Reggel című műsorban a kormányszóvivő elképzelhetőnek nevezte, hogy egyes területeken összevonnak háttérintézményeket, azok elburjánzása miatt. Ugyanakkor azt hangsúlyozta: szükség van annak áttekintésére, milyen létszámmal tartható fenn az oktatási, a közigazgatási, a nyugdíj-, az egészségügyi vagy az önkormányzati rendszer.

Giró-Szász András közölte azt is: Magyarország a GDP 49 százalékát költi e területek működtetésére, míg a környező országok csak mintegy 45 százalékát. A kormány célja, hogy a “hatalmas pufferrel rendelkező” közszolgálati gépezet működése leegyszerűsödjön – tette hozzá.

A kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában – szintén hétfő reggel – azt közölte: az alrendszereket a kormány úgy kívánja részben a saját lábukra állítani, hogy azok ne termeljenek több adósságot, valamint szolgáltatóbaráttá váljanak.

Az optimális létszám kialakításánál figyelembe vennék a betöltetlen státusokat – mondta -, és azt is vizsgálják, hogy a két-három év alatt nyugdíjba vonulók számával elegendő-e a létszámcsökkentés.

“Sem nyugdíj-, sem bérbefagyasztás, sem a családi pótlék csökkentése nem jöhet szóba” – hangsúlyozta a kormányszóvivő az IMF-megállapodás esetleges következményeiről szólva. A racionalizálás kizárólag a bürokrácia átalakítására vagy az uniós pénzek hatékonyabb felhasználására vonatkozhat, valamint a gazdaság kifehérítésére – fűzte hozzá.

A szociális támogatási rendszer átalakításával kapcsolatban közölte: itt is annak vizsgálatát követően születhet döntés, hogy áttekintették, ki, milyen támogatásban részesül. Kijelentette: a gyermekeknek, családoknak járó támogatások nem csökkenthetőek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik