Gazdaság

Vége a bankok érthetetlen feltételeinek

hitelugyintezes(960x640)(1).jpg (hitelügyintézés)
hitelugyintezes(960x640)(1).jpg (hitelügyintézés)

Tisztességtelen az érthetetlen feltétel a hitelszerződésekben, a bankok csak indokolt esetben és arányosan emelhetik a fogyasztói kölcsönszerződések kamatát, díját, és indokolt esetben csökkentenie is kell azokat a Kúria joggyakorlatelemző csoportjának a hitelperekről készült munkaanyaga szerint - írta a Magyar Nemzet.

A lap szombati számában Vezerkényi Ursula bíró, az elemzőcsoport vezetője számol be a munkaanyagról, amely ötven, a bankok egyoldalú szerződésmódosításával kapcsolatos bírósági per tapasztalatait összegezte.

A megállapítások közül kiemelte, hogy a banki egyoldalú kamatemelést indokolt esetben a korábbi és a hatályos jogszabályok is megengedik, és ez nem nevezhető magyar sajátosságnak. Ha emelkednek a költségek, például nő a jegybanki alapkamat, akkor a banki kamat is emelkedhet, de csak arányosan. Ugyanakkor az úgy nevezett szimmetria elv alapján a költségek csökkenésekor is köteles a bank mérsékelni a kamatot – mondta a bíró.

Az elemzés fontos megállapításaként emelte ki, hogy a bank nem hivatkozhat bármilyen áremelkedésre a kamat emelésekor, például a gáz világpiaci árának emelkedése erre nem ad indokot, miközben a CDS felár emelkedése már indokolhatja azt.

Kiemelte azt is, hogy például a hitelszerződési feltételek érthetetlensége is tisztességtelenné teszi a megállapodást. “Azokat úgy kell megfogalmazni, hogy értelmezésükhöz ne legyen szükség egyetemi végzettségre” – fogalmazott a tanácselnök.

Elmondta azt is, a munkaanyag még változhat, mert azt véleményezésre megküldték 19 szakmai és civil szervezetnek, az erre beérkező véleményeket novemberben konferencián vitatják meg, s ezután ölt végleges formát a dokumentum.
Vezerkényi Ursula szerint a bíráknak, a hitelfelvevőknek és a bankoknak is segíthet majd a kollégiumi vélemény, mert tisztázódhat az egyoldalú szerződésmódosítás néhány eddig ellentmondásos kérdése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik