Gazdaság

6-8 ezer állást szüntethet meg a kormány

munka törvénykönyve (munka törvénykönyve)
munka törvénykönyve (munka törvénykönyve)

Jelentős leépítésre készül a központi közigazgatásban a kormány, 6-8 ezer állás szűnhet meg a minisztériumokban és a háttérintézményekben - írta a Népszabadság egy kormányközeli szakemberre hivatkozva.

 

A lap szombati számában azt írta, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban augusztusban elkészült elemzés szerint 2 ezer tartósan betöltetlen állás megszüntetése mellett 5.500 fővel lenne csökkenthető a minisztériumokban a nem szakmai feladatokat végzők száma. Az elemzés készítői javasolták a minisztériumok mögött működő kutatóintézetek számának csökkentését is.

A lapban idézett, meg nem nevezett kormányközeli szakember elmondása szerint a karcsúsítás részeként felmerült, hogy a párhuzamos feladatokat ellátó háttérintézményekből ágazatonként csak egy maradjon. Mindez érintené az oktatási, a nyugdíj-biztosítási, a közlekedési, a honvédségi és az egészségügyi háttérintézményeket, így megszűnhetne például az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is.

A lap szerint ez összefügghet azzal az értesülésükkel, hogy nyáron az IMF-delegáció azzal a megállapítással távozott Magyarországról, hogy a köztisztviselők és közalkalmazottak száma 40 százalékkal magasabb, mint amire a feladatok alapján szükség lenne.

Ezzel kapcsolatban idézik Fehér Lajost, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alelnökét, aki elképzelhetetlennek tart egy ilyen arányú leépítést.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a lap kérdésére közölte: “Az IMF-tárgyalások érdemben októberben várhatók, sem olyan kormánydöntés, sem olyan megállapodás nincs, amely alapján a közszféra 40 százalékos leépítését terveznénk. A kormány többek között rögzítette, szó sem lehet arról, hogy a közszférában a jövedelmek csökkenjenek.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik