Gazdaság

Az IMF közgyűlése után folytatódhatnak a tárgyalások

Varga Mihály (varga mihály, imf)
Varga Mihály (varga mihály, imf)

Valószínűleg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) október eleji közgyűlését követően lesz majd lehetőség érdemben folytatni a pénzügyi mentőhálóról szóló tárgyalásokat - mondta Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős miniszter az M1 Az este című műsorában szerdán.

Akár két-három héten belül is folytatódhatnak a tárgyalások, de az IMF közgyűléséig szűkös az idő – fogalmazott a miniszter. Ezt azután nyilatkozta Varga Mihály, hogy a magyar tárgyalódelegáció szerdán elküldte alternatív javaslatát a nemzetközi hitelezőknek.

Kifejtette, a levelet azért küldték, hogy válaszolni tudjanak a valutaalap és az Európai Bizottság képviselői által felvetett kérdésekre. “Nem tárgyalásokat kezdünk meg most, hanem folytatjuk azt, amit júliusban már elkezdtünk” – közölte Varga Mihály.

Kérdésre válaszolva elmondta: nincs ellentét a Fidesz-frakción belül a hitelmegállapodást illetően, mind a sárvári kihelyezett frakcióülésen, mind a kormányban nagyon egységes volt az az álláspont, hogy Magyarország egy biztonsági hálót, biztonsági megoldást keres a Valutaalapon keresztül.

“Tehát nem arról van szó, hogy mi feltétlenül meg akarunk állapodni” – mondta.

Hozzátette: a frakció is megfogalmazta igényeit, hogy melyik pontokat ne vegyék be a megállapodásba. Ezek között említette azokat az intézkedéseket, “amelyek részei voltak a 2008-as megállapodásnak, és amelyek rendkívül hátrányosan érintették a magyar embereket”. Ilyen az ingatlanadó, az egyhavi nyugdíj, illetve a közszférában dolgozók egyhavi bérének elvétele – mondta Varga Mihály, hozzátéve, hogy ezért mondta Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha ilyen ára van, akkor nem lesz megállapodás.

Arra a kérdésre, hogy valóban létezik-e olyan, egyes magyar médiumok által idézett dokumentum, amely a külföldi tárgyalódelegáció által követelt intézkedések listáját tartalmazza, és amelynek tartalmára a miniszterelnök is utalt, Varga Mihály kijelentette: egy tárgyalásnak vannak szóbeli és írásbeli szakaszai, s azokat együtt kell értékelni. Úgy fogalmazott: a júliusi helyzetértékelő látogatáskor megfogalmazódtak javaslatok, hivatkozások más országok példáira, s ezekben az IMF azt a gyakorlatot folytatja, amelyet az elmúlt években is, azaz, általában ugyanazokat a recepteket kínálja.

“Ezek a javaslatok igenis részei voltak azoknak a tárgyalási javaslatoknak: van ami elhangzott, van ami pedig dokumentumban is szerepel” – mondta a tárgyalásokért felelős miniszter.

Azzal kapcsolatosan, hogy Pleschinger Gyula, a pénzügyminisztérium államtitkára kedden úgy nyilatkozott, a kormány ronthat az idei évre vonatkozó növekedési prognózisán, Varga Mihály elmondta: “Nehéz büszkélkedni egy mínusz 1,3 százalékos növekedési adattal”. Kifejtette ugyanakkor, hogy “nem reménytelen a helyzet”, mivel a kormány olyan fontos döntéseket hozott az elmúlt két évben, amelyek megteremtik a jövőbeli növekedés alapját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik