Gazdaság

Komoly mobillyuk a büdzsén

állami mobil3 (állami mobil3)
állami mobil3 (állami mobil3)

Nem mozdulhat az állami mobilcég, a bíróság döntése akár 34 milliárd forintos lyukat is üthet az idei költségvetésben.

Semmis a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) korábbi frekvencia árverésen hozott határozata. A Fővárosi Törvényszék szerint a negyedik mobilszolgáltató MPVI Zrt. jogszerűtlenül nyerte el a jogot a hálózat kiépítésére, a három korábbi piaci szereplő pedig jogszerűtlenül szerzett újabb frekvenciablokkokat. A bíróság arról nem döntött, hogy a hatóság az eredeti állapotot állítsa helyre, vagy új tendert hirdessen. Az NMHH az előfizetőkre hátrányosnak nevezte a döntést és sajnálatosnak tartotta, hogy a közeljövőben “jelentős akadályokba ütközhet egy nemzeti tulajdonban lévő negyedik mobilszolgáltató piacra lépése”.

Szakértők szerint rövid időn belül új árverést ír ki a hatóság a kormányzati veszteségek minimalizálása érdekében. Az érintett cégek ugyanis már befizették a költségvetésbe a frekvenciahasználat árát, így a bíróság döntése akár 34 milliárd forintos lyukat is üthet az idei költségvetésben. Ezeket az aukció nyertesei már átutalták, ha a teljes határozatot megsemmisítik, az összeget jó eséllyel vissza kell fizetnie a büdzsének – írja a Világgazdaság.

Hosszabb távon ugyanakkor korántsem biztos, hogy rosszul jár az állam. Ágazati szakértőkre hivatkozva a lap úgy véli, ha az NMHH újabb árverést ír ki, azon szinte biztosan csak az első körnél magasabb ajánlatokkal lehet nyerni, már csak azért is, mert a pályázók ismerni fogják a konkurensek korábbi ajánlatait. Emellett nagyon valószínű, hogy az új aukción állami pályázó már nem indul, ez esetben pedig nem fordulhat el, hogy az állam egyik zsebéből a másikba pakol pénzt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik