ekb
Gazdaság

Mentik az eurozónát

Mario Draghi, az EKB elnöke bejelentette, hogy az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlási akciókkal kész hozzájárulni a súlyos szuverén kötvénypiaci torzulások enyhítéséhez.

Az EKB kormányzótanácsa csütörtöki ülését követően, amelyen  nem változtattak a 0,75 százalékos irányadó euróövezeti kamatszinten – a bank elnöke romló növekedési kilátásokról és a gazdasági növekedést fenyegető kockázatok erősödéséről, is beszélt.
Határozottan kijelentette, hogy az euró végleges és visszavonhatatlan, a feszültségek enyhítése érdekében pedig az EKB   kötvényvásárlási akciókkal kész hozzájárulni a súlyos szuverén kötvénypiaci torzulások enyhítéséhez.
Hangsúlyozta, hogy a kötvényvásárlásokkal az árstabilitási mandátum értelmében jár el. Az EKB MOT (Monetary Outright Transactions) közvetlen monetáris tranzakciók keretében tervez kötvényvásárlásokat végrehajtani. Vásárlásai összegkorlátozás nélkül, elsősorban 1 és 3 év közötti lejáratokra irányulnak majd.

Az EK kötvényvásárlásait feltételekhez köti és ezek nem teljesülése esetén azokat leállítja. A közvetlen kötvényvásárlási akciókra az euróövezeti mentőalapoknak készen kell állniuk és meg kell keresni a módját az IMF részvételének is – mondta Mario Draghi.
Az EKB előrejelzése szerint az euróövezeti infláció 2 százalék felett marad 2012-ben de 2 százalék alatt lesz 2013-ban. Az inflációs kockázat visszafogott és főként az energiaáraknak és közvetett adóknak tulajdonítható.
Mario Draghi szerint az euróövezeti növekedés vontatottan halad, az üzleti hangulatot a pénzpiaci feszültségek és növekvő bizonytalanság terhelik meg. A pénzpiaci feszültség növekedése fokozza a gazdasági növekedési és inflációs kockázatokat.
A gazdasági mutatók gyenge gazdasági aktivitásra utalnak az év hátralévő részében. A költségvetési hiánycsökkentési erőfeszítések és a magas munkanélküliség hátráltatja a gazdasági növekedést, csakúgy, mint a világgazdasági növekedés lassulása.

A bank lefelé módosította GDP-előrejelzését: 2012-ben a GDP 0,6 százalék és 0,2 százalék közötti csökkenését várja, 2013-ban pedig 0,4 százalék csökkenés és 1,4 százalék növekedés közöttit.

A gazdasági növekedési kockázatok nem enyhülnek, elsősorban a pénzpiaci feszültségek miatt. A kockázatokat hatékony intézkedésekkel kell csillapítani. A fenntartható növekedés megalapozásához többek között munkaerőpiaci reformokra is szükség van. Mario Draghi hangsúlyozta, hogy az európai országoknak el kell kötelezniük magukat a strukturális átalakítások folytatása mellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik