Gazdaság

Új idei csúcsot döntött a forint

forintok (forint, )
forintok (forint, )

Bár a tavalyi és a tavalyelőtti csúcshoz képest még így is gyenge, de az idei év legjobb eredménye a 275 forintos euró.

Kapcsolódó cikkek

Idei legerősebb árfolyamát érintette a forint kedden a déli órákban: az eurót 275,21 forinton jegyezték, szemben az augusztus 6-án elért 275,23 forinttal. A forint 276-os eurójegyzésnél jár, nagyjából félúton történelmi árfolyamcsúcsa és mélypontja között.

Az euró jegyzése mintegy 12 hónapja, tavaly szeptember eleje óta mindig 275 forint fölött volt. A forint 2011-es legerősebb árfolyamát július közepén 261,87 forintos jegyzésen érte el. A 2010-es legerősebb árfolyam a március közepi 260,92 forintos jegyzés volt. A forint mindenkori legerősebb árfolyamát az euróval szemben 2008 július közepén érte el, 227,95-ös jegyzésen (1,60-as euró/dollár árfolyam mellett). A forint az idén január elején 324,27-es jegyzésen érte el leggyengébb árfolyamát az euróval szemben (1,30-as euró/dollár mellett).

Újabb idei mélypontra esett kedden a magyar államadósság-törlesztés leállásának kockázatára köthető biztosítási ügyletekből képzett származékos befektetési eszköz, a CDS (Credit Default Swap) árazása. A CDS árazását a piacok az országkockázat egyik legmegbízhatóbb számszerűsített indikátorának tekintik.

A legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató, a CMA jegyzésében az 5 éves magyar kötvény CDS árazása 428 bázispontra esett a péntek délutáni 434,5 bázispontról. Augusztus 6-án, a forint legutóbbi idei árfolyamcsúcsakor a CDS-árazás 435 bázispont volt. Az év első kereskedési hetében a jegyzés még 750 bázispont feletti rekordokon járt.

Egy évvel ezelőtt, 2011 augusztusának elején még 320-340 bázispont környékén járt az 5 éves magyar adósság CDS árazása. Akkor az eurót 267-275 forinton jegyezték. Augusztus végén, szeptember elején pedig, amikor utoljára járt az euró jegyzése 275 forint környékén, az 5 éves magyar adósság CDS árazása a jelenleginél magasabban, 430-440 bázispont környékén alakult.

A dollár kedden dél tájban 222,00 forinton forgott a reggeli 224,11 forint után, a svájci frank 229,50 forintra gyengült a reggeli 230,56 forintról, a japán jent pedig 2,7930 forinton jegyzik, míg reggel hét órakor még 2,8261 forinton állt.

Kedden a lengyel zloty 0,1 százalékkal, a cseh korona, a román lej és a szerb dinár 0,3 százalékkal erősödött az euróval szemben, a horvát kuna árfolyama pedig alig változott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik