Gazdaság

Jól járhatnak az állami cégek dolgozói

forintok (pénz, )
forintok (pénz, )

Kedvezményesen vásárolhatnak állami részt a munkavállalók azon nem stratégiai cégeknél, ahol az állam a kisebbségi tulajdonos. Így a dolgozók beleszólhatnak a vállalat működésébe és osztalékot is kaphatnak. Az erről szóló szakértői koncepciót őszre készíti el a Munkástanácsok Országos Szövetsége - írja a keddi Magyar Nemzet.

Politikai támogatást kapott a munkástanácsok szövetségének régen szorgalmazott javaslata, amely a kedvezményes munkavállalói résztulajdonlásra vonatkozik. Az elképzelésről a keresztény-konzervatív konföderációval és a Liga szakszervezetekkel egyeztetett Orbán Viktor.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a találkozón a kormányfő pozitívan fogadta elképzelésüket, így a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től nemsokára megtudják, melyek azok a nem stratégiai jelentőségű kisebbségi állami tulajdonrészek, amelyek megvásárlására a munkavállalók lehetőséget kaphatnának.

Tulajdonosként a munkavállalók beleláthatnának és beleszólhatnának a cég működésébe és további osztalékban, azaz több jövedelemben is részesülhetnének. Ez egyfajta megoldás lehet arra a tarthatatlan helyzetre, hogy ma a versenyképesség egyik legfontosabb tényezője az alacsony bér – fogalmazott a lapnak az elnök.

A kedvezményes munkavállalói résztulajdonosi program felújított változatát legkésőbb őszig elkészítik és benyújtják a nemzetgazdasági tárca foglalkoztatáspolitikai államtitkárságának. Palkovics Imre reményét fejezte ki, hogy a kedvezményes résztulajdonlás hosszú távon más állami vállalatokra is kiterjeszthető lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik