tej
Gazdaság

A vásárlók a hibásak, ha nem fogy a magyar tej?

magyar tej (tej, magyar tej, uht)
magyar tej (tej, magyar tej, uht)

A boltok egy része azt mondja, a vásárlók igényeit szolgálják ki azzal, hogy a magyarnál olcsóbb külföldi tejet is tartanak. A tejesek szerint az áruházak szándékosan adják az importnál drágábban a magyar tejet. Az agrártárca azt kérte, csak magyar tejet szerezzenek be, de ezt úgy tűnik, nem mindegyikük vállalta.

Túltermelés van tejből az egész EU-ban, ezért exportra is kevesebbet tudnak szállítani a magyar termelők, vagyis a szokásosnál is több itthon. S mivel ezt nem tudják mind feldolgozni, UHT, vagyis sokáig elálló tejet készítenek belőle. Ezért kérte arra május végén Budai Gyula agrárállamtitkár a hazai üzletláncokat, vállalják, hogy csak magyar UHT tejet és trappista sajtot szereznek be.

Megkérdeztük a láncokat, betartják-e az agrártárca kérését, és arra is kíváncsiak voltunk, vajon az árazással is segítik-e, hogy jobban fogyjon a magyar tej.

Az importból is van még a polcokon

A CBA rögtön reagált a felkérésre, s megígérték, hogy amíg túltermelés van a tejből, addig betartják a szabályt. Ezt az önmérsékletet és önkorlátozást azért vállalták öt hete, hogy a magyar termelőknél keletkező tejfelesleg ne vesszen kárba. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne lenne import tej a boltjaikban, mert a korábban megrendelt mennyiségek még nem futottak ki.


Fotó: MTI / Mohai Balázs

A többi áruház kikerülte ezt a kérdést, vagyis nem válaszoltak rá, hogy eleget tettek-e az államtitkári kérésnek. Korábban azt mondták a kereskedők, ők nem vállaltak ilyen kötelezettséget. Azt azonban mindnyájan hangsúlyozták: elkötelezettek a magyar áruk mellett.

Frissből magyart kínálnak

A SPAR-nál friss tejből csaknem 100 százalékban magyart kínálnak, és UHT kategóriában is többségben van a hazai. A friss tejből a magyar termékek a legolcsóbbak náluk.

A Tescókban kizárólag hazai termelőtől vesznek friss tejet, és törekednek rá, hogy minél több magyar tej fogyjon. Ezt mutatja az is, hogy míg 2010-ben 33 százalékban friss tejet vásároltak a boltjaikban (a többi UHT volt), addig 2011-ben ez az arány elérte a 41 százalékot. Az idei évben szeretnék elérni, hogy legalább felerészben a friss magyar tejet válasszák a fogyasztók. Megjegyezzük, a múlt hétvégi bevásárlásnál az UHT-ból is a magyar tej volt náluk a legolcsóbb.

A vásárlók igénylik

A CBA-kban a magyar és az import UHT tej nagyjából azonos árban kapható most – tudtuk meg Fodor Attila kommunikációs igazgatótól. Az őszi-téli időszakban a tejet vásárlók felerészben vásárolnak UHT tejet, a melegebb nyári hónapokban azonban 60 százalékban választják a hosszabb eltarthatóságú terméket. Egyébként az import tejet csak kiegészítésként tartják.


Fotó: MTI / Kallos Bea

Ők lennének a legboldogabbak, ha a magyar tejet mindig olcsóbban tudnák beszerezni, mint a külföldit – tette hozzá. De mivel ez nem így van, és a vásárlók keresik az olcsó tejet, ezért volt náluk import is a kínálatban. Amit lehet, azt magyar forrásból szerzik be, előnyben részesítik a magyar termékeket, az árazásnál is.

Az import tejet a Lidl is a vásárlói árérzékenységre hivatkozva tartja kínálatban. Hozzátették azt is: kemény diszkonttól elvárhatóan arra törekednek, hogy a lehető legjobb áron juthassanak hozzá az élelmiszerekhez. S bár a Lidl is a magyar termékeket helyezi előtérbe, nem szeretné az egyik alapvető értékét, a kiváló érték-ár arányt háttérbe szorítani.

A tejesek másképp látják

A tejtermelők szerint más a helyzet. Az üzletláncok árpolitikája áll a háttérben: az olcsó importtej a vevőcsalogató – mondta nemrégiben Hegedűs Imre, a Bicske MG Zrt. vezetője, a Tej Terméktanács elnökségi tagja az [origo]-nak. S hogy legyen vevőcsalogató, játszanak az árréssel. Az importtejre csak 1-4 százalékot tesznek rá, vállalva a veszteséget is. A magyar tejre meg ennek akár a tízszeresét (20-40 százalékot). S a magyar tejen hozzák be az import tej veszteségét. Szerinte ezért olcsóbb például a szlovák tartós tej.

Úgy véli, nagyjából tízforintos árkülönbséget már nem tolerálnak a vevők. Ha olcsóbb a külföldi, akkor amellett döntenek. Senki nem venne drágább szlovák vagy cseh tejet, ha jóval olcsóbban árulnának magyart is – tette hozzá a lapnak nyilatkozva.

Ha kíváncsi rá, finomabb-e a drágább UHT-s tej, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik