Gazdaság

Szépen faragja az államadósságot a forint erősödése

forint (forint, )
forint (forint, )

Eközben 3 százalék fölé kúszott az államháztartás első negyedévi hiánya. A családok egy része még mindig a végtörlesztést nyögi, a cégek pedig beruházás helyett takarékoskodnak.

Az államháztartás adóssága március végén a GDP 79,0 százalékával egyezett meg, 22.399 milliárd forint volt. Ez az arány 2009 közepe óta a legalacsonyabb.Tartozásainkat az első negyedévben 300 milliárd forinttal növelte a nettó adósságfelvétel, ugyanakkor 594 milliárd forinttal csökkentette a forint erősödése.

Az államháztartás hiánya a GDP 3,1 százaléka, vagyis 202 milliárd forint volt az első negyedévben – jelentette a pénzügyi számlák adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A passzívum jóval alacsonyabb volt az előző negyedévi 6,3 százalékosnál és az egy évvel korábbi 5,5 százalékosnál – a magán-nyugdíjpénztári vagyon átadásának hatását nem számítva.

A jegybank összeállításából kitűnik, hogy a lakosság egy részének pénzügyi döntéseit alapvetően a végtörlesztés határozta meg. Az első negyedévben rengetegen vettek fel forinthitelt, emiatt lényegesen kevesebbet tudnak költeni most. A vállalatok többsége elhalasztja beruházását, amelyiknek erre van módja, az inkább spórol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik