Gazdaság

Demján: okos helyett szorgalmas emberek kellenek

parragh-mccormack-demján (ingyenes)
parragh-mccormack-demján (ingyenes)

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke szerint megengedhetetlen, hogy erős, munkaképes emberek azért ne dolgozzanak, mert bizonyos munkákat nem akarnak elvégezni.

Társadalmilag megbecsültté kell tenni a termelő munkát, mert csak a bővített újratermelésben részt vevők arányának növelésével lehet megteremteni a versenyképességet – jelentette ki Demján Sándor egy gazdasági fórumon, szerdán a fővárosban.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke szerint egyensúlyba kell hozni a termelésben részt vevők számát és az azt kiszolgáló humán szférát. Hozzátette: megengedhetetlen, hogy erős, munkaképes emberek azért ne dolgozzanak, mert bizonyos munkákat nem akarnak elvégezni.

Megítélése szerint a válság vesztesei azok lesznek, akik nem alkalmazkodnak a versenyhez, vagyis az az ország, ahol felborul az „okosok” és a szorgalmasok aránya, elveszíti a versenyképességét.

Az a bruttóhazaitermék-növekedés nem ér semmit, amelyet hitel alapoz meg, a reálnövekedés az, amikor termelésen, tőkekivitelen, logisztikán keresztül valós növekedés következik be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik