Gazdaság

A kölcsönt eddig is vizsgálta az adóhatóság

A Kúria döntése nem változtat a NAV eddigi gyakorlatán.

Az adóhatóság köteles elrendelni a vagyonvizsgálatot azoknál a magánszemélyeknél, akik kölcsönnel járultak hozzá mások gyarapodásához – írta pénteki számában a Magyar Nemzet a Kúria egy adóperben hozott döntésére hivatkozva.

Ez úgy hangzik, mintha valami újdonságról lenne szó. Pedig nincs. Az adóhatóság eddig is rákérdezett vagyonosodási vizsgálatoknál a kölcsönökre.

A vizsgált magánszemélyek többnyire akkor mondták azt, hogy kölcsönt kértek ismerősüktől, családtagjuktól, ha nem volt annyi adózott jövedelmük, amennyi a kiadásaikat fedezte volna. Az adótörvény alapján ilyenkor az adóhatóságnak meg kell vizsgálnia, hogy az ismerős vagy családtag elismeri-e a kölcsönadást. S ha elismeri, akkor igazolnia kell a hatóság felé, hogy volt miből kölcsönadnia. Ha nem tudja igazolni, miből tellett a kölcsönre (például minimálbéresként miből tudott több milliót kölcsönadni), akkor nála is vagyonvizsgálatot végeznek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője, Linczmayer Szilvia megkeresésünkre azt mondta, eddig is ez volt a gyakorlat. S abban sincs változás, hogy kizárólag vagyonvizsgálatokkal összefüggésben vizsgálja az adóhatóság a kölcsönök eredetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik