Gazdaság

Nyugdíjcsökkentést tervez a kormány?

A százezer forint alatti nyugdíjak emelkednének, az e fölöttiek viszont csökkennének. A kabinet szerint nincs ilyen terv.

A Magyar Szociális Fórum hétfőn azzal a kérdéssel fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz: megfelel-e a valóságnak az a tervezet, amely szerint a kormány változtatni készül a nyugdíjrendszeren és 20 százalékkal csökkenteni akarja a nyugdíjakat.

100 ezer forint alatt nőne, felette csökkenne

Olyan értesülések birtokába jutott a Magyar Szociális Fórum (MSzF), amelyek szerint januártól mindenkinek 20 százalékkal csökkentenék a nyugdíját, és alap-, illetve munkanyugdíjat állapítanának meg. Ilyen tervről már korábban is szivárgott ki hír, akkor a HVG-nek cáfolt a kormány. Alapnyugdíj (20 ezer forint) azoknak járna, akik legalább húsz év munkaviszonnyal rendelkeznek. Az egyéni számlákon gyűlő pénzből 80 százalék lenne a munkanyugdíj, a húsz százalékot pedig lecsapnák, s helyette adnák az alapnyugdíj 20 ezer forintját. A változás már a mostani nyugdíjakat is érintené.

Ha kiszámoljuk, ez azt jelentené, hogy akinek mondjuk most 60 ezer a nyugdíja, az helyette 48 plusz 20, vagyis 68 ezer forintot kapna. Akinek most százezer a nyugdíja, annak ennyi is maradna. Ha viszont most 140 ezret hoz a postás, e helyett (112 plusz 20) már csak 132 ezret kettőt kapna kézhez a nyugdíjas. Vagyis a százezer feletti ellátások csökkentéséből teremtenék elő az annál kevesebb nyugdíjak (így a nyugdíjminimum) emelését.

Az MSzF Orbán Viktort kérdezte, megfelel-e a kormány terve a kiszivárogtatásnak, és igaz-e, hogy a nyugdíjrendszeren visszamenőleges hatállyal akarnák változtatni. Választ még nem kaptak – tudtuk meg a szervezetet képviselő Simó Endrétől.


Fotó: Kummer János

Nyilvánvaló

Simó megkeresésünkre nem adta ki a forrást, honnan jutottak ehhez az információhoz. Csak annyit árult el, hogy adatok és kommentárok is voltak abban az anyagban, ami alapján a hírt közölték. Nyilvánvaló, hogy foglalkoznak ezzel a gondolattal, erre már több, ismétlődő jel is volt – tette még hozzá.

Ami biztos, és ezzel az MSZF is egyetért, hogy például a minimálnyugdíjat is emelnék, a jelenlegi 28 500 forintról kb. 42 500 forintra – jegyezte meg Simó. Ez jó, erre szükség lenne. Csak azzal nem értenek egyet, ha a többi nyugdíjastól vennék el a szükséges pénzt. Azoktól, akik végigdolgozták az életüket. A luxusnyugdíjak megkurtítását azonban támogatnák.

Remélik, hogy a miniszterelnök válaszában cáfolja majd a hírt. Ha nem kapnak választ, azt úgy értelmezik: a hallgatás megerősítés. Ha tényleg ez a terv, akkor kérdés, hogy ezt hogyan emésztenék meg majd az emberek, a 3 millió nyugdíjas – jegyezte meg SImó Endre.

Nincs ilyen terv

A Hír24 kért és kapott is választ a gazdasági tárcától. Ebben leszögezték: a nyugdíjak csökkentésével korábban sem és most sem foglalkozik a kormány. Az Országgyűlés épp tavaly fogadta el Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvényt, mely értelmében “a nyugdíjak reálértékét biztosítani kell” – tették hozzá. A jövő évi nyugdíjszámokat ezen elv alapján kalkulálta a kormány a Széll Kálmán Tervben és nyújtja majd be a 2013. évi költségvetési törvényjavaslatot.

Simonovits András nyugdíjszakértő korábban úgy kommentálta a hírt, hogy szerinte a kormánynak jól át kellene gondolnia az új rendszer bevezetését. Véleménye szerint az még elfogadható lenne, ha felmenő rendszerben vezetnék be a tervezett alap- és arányos nyugdíjrendszert, tehát csak az új nyugdíjasokra vonatkozna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik