Gazdaság

Még álom az olcsó autó

Drasztikusan csökkent a regisztrációs adóból származó bevétel, az állam mégsem szünteti meg ezt a sarcot.

Zuhan a regisztrációs adóból származó költségvetési bevétel. A tavalyi első negyedévi 8,3 milliárd forinttal szemben 2012. azonos időszakában csak 3,2 milliárd folyt be, ami 62 százalékos csökkenést jelent – tudta meg a Vezess.hu a Nemzetgazdasági Minisztériumtól. A lap szerint a csökkenés nem meglepő, ugyanis januártól számos járműkategóriában kevesebbet kellett fizetni az importautók után.

Új személyautóból az első negyedévben 15 179 darab után fizettek regisztrációs adót. Habár ez nem egyenlő a forgalomba helyezéssel, ha mégis kivetítjük ezt egész évre, akkor a bő 60 ezres szám messze felülmúlja a tavaly itthon értékesített közel 45 ezer kocsit. Még ennél is markánsabb emelkedésnek indult a használt autók importja, amely ha tartja az első negyedéves trendet, akkor a regisztrációs adó 2004-es bevezetése utáni időszak rekordját produkálhatja. (2003-ban még 73 ezer használt kocsi jött az országba, az adó megjelenését követően 20 ezer alá esett a számuk.) Az idén az első negyedévben már 12 ezer fölötti behozatal volt – köztölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV).

Annak ellenére vásároltak a magyarok ilyen mennyiségben kocsit külföldön, hogy az elmúlt hónapokban rekord rossz árfolyamon válthatták forintjukat euróra. Az IMF-tárgyalások eredményes lezárását követően a mértékadó elemzők által várt kedvezőbb devizaárfolyam elméletileg még tovább lendítheti a behozatalt.

Nem csökkennek az árak

Kisebb regisztrációs adó, a több behozott autó miatt bővülő kínálat – elvileg az árcsökkenés irányába mutató tényezők. Különösen az új autók piacán lehetne számítani jobb árakra, ugyanis itt átlagosan 80 százalékkal kisebb lett a tavalyinál a regadó. Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke szerint óvatosan lehet kijelenteni, hogy árcsökkenés lenne, inkább azt mondta a lapnak, hogy az autók „nem nagyon drágultak összességében”.

Ha eltörölnék a regadót, „az már felborítaná a piacot” – mondta Fojt Attila, a használtautó-kereskedőket összefogó Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke. Szerinte jelenleg nagy igény van idehaza a keveset futott, 3-6 éves autókra, mert sokak számára megfizethetetlen az új autó. Pláne, mióta beszűkültek a hitellehetőségek.

Csakhogy ezekből kevesebbet kínálnak ideahaza, mint amennyi kielégítené az igényeket, mert 2008 ősze óta alig állítanak forgalomba újat, olyat, ami most fiatal használt lehetne. A regadó esetleges eltörlése (a tavalyi magas adó már említett, megmaradt 74 százaléka veszne ezzel) után elméletileg bekövetkező árcsökkenés találkozhatna így a meglévő igényekkel a használtak piacán, ami felpörgethetné a piacot. Az így beérkező pár éves kocsik megfizethetőbbek lennének a jelenlegi kínálatnál, és jót tennének a most átlagosan 11,5 éves magyar járműparkkal is. Fojt Attila szerint egyébként a jelenleg leginkább behozott, jellemzően 8-10 éves kocsik is valamelyest jótékony hatással vannak a közlekedésre, ugyanis tapasztalatai szerint ezeket általában olyanok veszik, akik 15-20 éves kocsijukat cserélik a fele ilyen idősre.

Marad a sarc

„Nincs a tervek között az adónem megszüntetése” – közölte a gazdasági tárca. Ma már számokkal alátámaszthatóan kijelenthető, hogy a regadócsökkentéssel sem jár különösebben rosszul a költségvetés, az alacsonyabb autóárakban reménykedők viszont joggal csalódhatnak. Igaz, hogy az adónemből közvetlenül kevesebb bevétel jön össze, de a több behozott, majd forgalomba állított autóból sokmilliárdos pluszbevétel származik már idén is.

A törzskönyvért, a forgalmiért, az eredetvizsgáért, a névre írásért (vagyonszerzési illeték), az első forgalomba helyezésért és a környezetvédelmi termékdíjért is fizetni kell. Ezek összesen (de nem ide számolva a regadót és a rekordmagas áfát) egy átlagos, 1600 köbcentis, 100-110 lóerő körüli autónál bőven 100 ezer forint felett vannak. Tehát plusz 10 ezer forgalomba állított importautó 10 milliárd forint körüli pluszbevételt jelent. Amint a számok jelzik, 2012-ben a tavalyinál akár 20-40 ezerrel több új és használt autó jöhet be az országba, ami akár több tízmilliárdos pluszbevételt hozhat.

Az idei évre a kormányzat által prognosztizált 14 milliárdnyi regadóbevétel (2011-ben 38 milliárd folyt be) hiába csupán morzsányi része a 2012-re tervezett költségvetési összbevételnek, Vámosi-Nagy adószakértő ezzel kapcsolatban a lapnak megjegyezte: a telefonálás és a sárga csekk megadóztatása idején ezt az összeget sem engedi ki a kezei közül a kormány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik