Gazdaság

Május 18. a Facebook nagy napja

Ezen a napon vezetik be a cég részvényeit a tőzsdére.

A világ legnagyobb közösségi oldalát üzemeltető társaság hivatalosan még nem közölte a kibocsátás részleteit. Annyit már tudni lehet, hogy a főként technológiai részvényeket forgalmazó amerikai Nasdaq piacra vezetik be a részvényeket. Ebben a piaci szegmensben olyan nagyágyúkkal kell megmérkőznie, mint az Apple, a Google vagy a Microsoft.

A Wall Street Journal értesülése szerint a bevezetés előtt a lehetséges befektetőkkel való találkozók a jövő héten hétfőn kezdődnek. A Facebook tőzsdei megjelenése lesz minden idők legnagyobb kibocsátása az internetes cégek között azóta, hogy a Google 2004-ben 1,9 milliárd dollár értékben bocsátott ki részvényeket.

A céget alapító Mark Zuckerbergnek 28 százalékos, a menedzsmentnek 70 százalékos részesedése van a Facebookban, a fennmaradó rész pénzügyi befektetőké.

A múlt héten közzétett eredménybeszámoló szerint két év óta először fordult elő, hogy csökkenést jeleznek a Facebook fontosabb mutatói az első negyedévben: a bevétel 6 százalékkal csökkent január-március között az előző negyedévhez képest.  

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva is csak 45 százalékos volt a bevétel növekedése. Az adózott eredmény 12 százalékkal lett kevesebb az első negyedévben, mint egy éve: 205 millió dollárt tett ki a tavaly január-márciusi 233 millióval szemben, elsősorban a marketing- és a fejlesztési költségek emelkedése, illetve a hirdetési piac pangása miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik