Gazdaság

Csődöt jelentett az Albacomp

A társaság ellen több végrehajtás indult az elmúlt évben, néhány hete a NAV is bekopogtatott az elmaradt tételekért.

Csődvédelembe menekülne az Albacomp IT Informatikai Zrt., miután egy hónapja végrehajtást rendelt el a cég ellen a NAV Kiemelt Adózók Adóigazgatóság hátralékkezelési osztálya – tudta meg a Gazdaság.hu. A bíróság döntéséig fizetési moratórium illeti meg. Tavaly több közjegyzői végrehajtás indult a társaság ellen, ezek közül kettő még most is tart.

Az Albacomp IT Informatikai Zrt. 2010 decemberében jött létre, miután az Albacomp Számítástechnikai Zrt. magába olvasztotta a Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Zrt.-t (SZÜV). Mindkét társaság a Minárovits János nevével fémjelzett cégcsoporthoz tartozott. Az egyesüléssel sikerült eltüntetni a régi Albacomp mínusz 596 millió forintos saját tőkéjét, miután a SZÜV 2,6 milliárd saját tőkét vitt az új cégbe.

A társaság jelenleg 17 magánszemély és a Szüv Rt. MRP szervezetének tulajdonában áll, jegyzett tőkéje 522 millió forint. Fő tevékenysége számítógép, periféria, szoftver nagykereskedelme. Vélhetően a cég az Albacomp Fehérvár kosárlabdacsapat névadó szponzora. (A hivatalos honlapon feltüntetett névadó szponzor az Albacomp IT Számítástechnikai Zrt. nevű vállalkozás. Ilyen néven működő cég jelenleg nincs az Opten adatbázisában.)

Az Albacomp csoporthoz tartozó Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. az utolsó fellelhető beszámoló szerint nyereségesen zárt 2010-ben, tavaly azonban ellene is végrehajtást kezdeményezett az adóhatóság, de ezt sikerült lezárni. Jelenleg közjegyzői végrehajtás folyik ellene. Az Albacomp EA Elektronika Kft. és az Albacomp SH Rendszerház Kft. az Opten adatai szerint zökkenőmentesen működik, sőt utóbbi szerepel a „Köztartozásmentes adózók” adatbázisában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik