Gazdaság

Többen, de kevesebbel tartoznak az adóhivatalnak

Számos ismert, nagy múltú cég szerepel a nagyobb adósok között.

Az elmúlt év utolsó napján 2215,4 milliárd forint adótartozást tartott nyilván a hatóság. Tavaly még 2308,8 milliárd forintra rúgott ez az összeg. Ugyanakkor az adósok száma – a magánszemélyeket is beszámítva – 1 495 372-ről 1 548 394-re gyarapodott – közölte a feketelista.hu gazdasági adatokat gyűjtő honlap.

A 100 millió forintnál nagyobb összeggel, 180 napnál hosszabb idő óta tartozó cégek listájára 2742 társaság “verekedte fel magát”, 5,4 százalékkal több, mint amennyi a 2010-es összesítésben szerepelt. Az e körbe tartozók mintegy 75 százaléka felszámolás alatt áll, de csak az eljárás befejezése után kerülhet ki a táblázatból.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kimutatása szerint a működő gazdálkodók hátraléka – az egyre tömegesebb behajtásnak, felszámolásnak és végelszámolásnak köszönhetően – egy év alatt 12,4 százalékkal mérséklődött, ami 51,5 milliárd forintot jelent.

Számos ismert, nagy múltú cég szerepel a nagyobb adósok között. Így például a miskolci aDAM Steel Speciális Acélgyártó Rt., a budapesti Fékon-Tex, az egri Berva Finomszerelvénygyártó Rt., a kecskeméti Euro Möbel Kft., a Csepeli Fémmű Rt., a Transelektro Zrt., az Ikarus Holding Zrt., a MÁV Hídépítő Kft., a Cornexi Zrt., a Bábolna Mezőgazdasági Zrt., a Budapesti Vegyiművek Zrt.

Ezzel együtt feltűnően sokszor olvashatók kis településeken bejegyzett cégek nevei a listán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik