Gazdaság

Kémeket ültetnek a kocsikba

A legnagyobb angliai autós szervezet az AA mostantól fekete dobozt rak ügyfelei kocsijába. A dolog lényege, hogy a náluk biztosítottak bonus-malus besorolását ettől kezdve ezzel határozzák meg.

A kis szerkezet rögzíti az autóvezető stílusát ennek alapján ítélkezve felette. Figyeli a gázadási jellemzőket, a fékezési szokásokat, sőt azt is milyen típusú utakat használ jellemzően az autó gazdája.

Az így keletkezett adatokat nem csak a biztosítótársaság kapja meg, hanem a sofőr is. Mintegy arra serkentve, hogy a prémiumcéloknak próbáljon meg megfelelni. Az AA szóvivője szerint a rendszer igen sokrétű és alapos adatkiszolgálást tesz lehetővé.

A rendszer alkalmas bizonyos helyzetek megítélésére is, ki mikor és miben volt hibás egy baleset esetén. Sőt a fejlesztés révén akár az automatikus bírságolásra is sor kerülhetne, ha gyorshajtás történt. Lényegében egy fizess, ahogy vezetsz! rendszert szeretnének elérni a biztosítási területen. Ez sokaknak sokba kerülhet, viszont másoknak nagyon olcsó lehet a biztosítás.

Egy kimutatás szerint egyébként a fiatal nők (17-20 éves korban) jelenleg 40 százalékkal kevesebbet fizetnek, mint hasonló korú fiatal férfi társaik. Mindez egyébként egy uniós direktívát is eredményezett, amely 2012 decemberétől előírja, hogy nem lehet a fiatal férfi sofőröket hátrányosan megkülönböztetni. Ugyanis nem minden fiatal férfi ámokfutó, ők jól járhatnak egy ilyen rendszerrel. Nem is beszélve azokról, akik nagyon keveset használják az autójukat. (Bár ennek megítélése baleseti szempontból nem biztos, hogy egyenesen arányos.)

Nyomon követhető a vezetési teljesítmény (forrás: AA.com)

Igazán tehát a fiatalok körében okozhat változást egy hasonló rendszer megjelenése. Egyesek az mondhatják, nekik nem kell egy kém a kocsiba, mások viszont, hogy bizonyítsák hiába egy rizikós csoport tagja – fiatalok – nem vezet úgy, hogy felárat kelljen érte fizetnie. A helyzet itt meg is fordulhat, ha biztosító előírássá teszi a szerkezet használatát, vagy aki nem akarja annak eleve irreális díjat szab.

Nem az AA az egyetlen, amely már kipróbálta a rendszert. A walesi Motaquote is leszerződött az amerikai TomTom navigációs eszközgyártóval valósidejű ügyfélkövetésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik