Gazdaság

Titokban készülő “halállisták” a közigazgatásban

Csaknem hétezer állás szűnik meg a közszférában. A kormánybiztos segítséget ígér, az érdekvédők nem értik, miért üldözi saját apparátusát a kormány.

A központi közigazgatásban dolgozó 73 460 kormánytisztviselő mintegy öt százalékát érinti az a létszámleépítés, amelyről a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg kormányhatározat – közölte Gál András Levente kormánybiztos.

Tájékoztatása szerint elvonják az összes betöltetlen állást, 2440-et, és az elbocsátandó dolgozókéval együtt 6719 állás szűnik meg. Így körülbelül ötszázalékos az a létszámcsökkentés, amely a betöltött státuszokat érinti. Emlékeztetett rá, hogy 2011 elején már volt egy hasonló arányú leépítés minisztériumi szinten.

Gál András Levente hozzátette: akiknek megszűnik az állásuk, várhatóan lehetőségük lesz állami vállalatoknál elhelyezkedni, illetve részt vehetnek a Karrier Híd Programban. Az új munkahelyen elhelyezkedőknek a minimálbér értékének kétszereséig járulékkedvezményt biztosítanak majd.

„Titokban készülnek a halállisták”

A közigazgatás munkavállalói megdöbbenéssel olvasták a kormányzati létszámcsökkentésről szóló kormányhatározatot – áll a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének közleményében.

Azt írják, az elmúlt hetekben különböző hivatalokból már kaptak vészjelzést, amely szerint titokban készülnek a “halállisták”, azok a névsorok, amelyek az elbocsátandó munkavállalók nevét tartalmazzák. A közelmúltban többször kezdeményeztek érdekegyeztetést a témában, de a kormányzat mindig elhárította őket azzal, hogy még kormányon belül folyik az egyeztetés.

A döntés nem teljesen váratlan, de teljességgel elfogadhatatlan. Érthetetlen, hogy a kormány miért üldözi saját apparátusát – írják a kommünikében.

Emlékeztetnek arra is, hogy az elmúlt másfél év során a közigazgatásban dolgozók elszenvedték a megalázó, alkotmányellenes indoklás nélküli elbocsátást, jelentősen csökkentették a kirúgottak felmentési idejét, járandóságait, visszamenőleges adófizetési kötelezettséget állapítottak meg úgy, hogy immár negyedik éve a közszféra egészében bérbefagyasztás van. Mindezek miatt a közigazgatási munkahelyek légkörét a rettegés és a félelem uralja.

Az érdekképviselet szerint a létszámcsökkentésről szóló döntés – érdekegyeztetés nélkül – törvénysértő módon született, ezért azonnali egyeztetést követelnek, valamint azt, hogy a leépítés végrehajtása során a szakmai, jogi és szociális szempontokat vegyék figyelembe a munkáltatók, a helyi döntésekbe pedig érdemi módon vonják be az érdekvédőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik