Gazdaság

“Megyegyezésre van ítéltetve” az IMF

A Magyarországgal kötendő hitelmegállapodást előkészítő IMF-szándéknyilatkozatot vár Fellegi Tamás, a Magyarország és a nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter washingtoni tárgyalásaitól a Carnegie békealapítvány vezető közgazdásza.

Kapcsolódó cikkek

“Nagyon, nagyon meglepő lenne, ha nem állnának elő egy szándéknyilatkozattal” – mondta Moises Naim. Hozzátette: “Mindenki tisztában van azzal, hogy kudarc lenne, ha ez elmarad, mert megegyezésre vannak ítéltetve ” – idézte a Dow Jones az elemzőt.

A hírügynökség emlékeztet arra, hogy a szándéknyilatkozat olyan hivatalos dokumentum, amelyben felvázolják azokat a feltételeket, amelyeket egy kormány a hitelért cserébe kész tejesíteni. Egy ilyen hivatalos dokumentum elkészítése időt vesz igénybe, és általában azután születik meg, hogy az IMF delegációja felkeresi az adott országot.

Naim azt is megjegyezte, hogy egy szándéklevélre pozitívan reagálnak a piacok, ám ez “csak egy fejezet, de nem a történet vége lenne”. “Azt nem tudhatjuk, hogy a magyar társadalom miként fogadná ezt, mert politikailag lehetetlenné tenné a megvalósítást, ha a kérdést kivinnék az utcára” – mondta a Carnegie alapítvány vezető közgazdásza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik