Gazdaság

Jobbik-MSZP-koalíció benzinügyben

Az áfa és a jövedéki adó csökkentését követelik a kormánytól. A Fidesz szerint mindenről a válság meg a spekulánsok tehetnek.

A Jobbik szerint a kormánynak mérsékelnie kell az üzemanyagokat terhelő áfát és a jövedéki adót. Z. Kárpát Dániel elmondta: a mostani rekordárak miatt csökken a fogyasztás, és így az állam adóbevétele is. Ha a kabinet lépne, megfordulna a folyamat, és az országon áthaladó kamionok is inkább nálunk tankolnának.

A szocialista Török Zsolt kijelentette: amíg a Fidesz ellenzékben volt, folyamatosan követelte a jövedéki adó csökkentését. Most viszont hatalmon van, dönthet róla. Az ellenzéki párt szóvívője emellett azt is lehetségesnek tartotta, hogy a kormány, miután tavaly csaknem ötszázmilliárd forint értékű Mol-részvényt vásárolt vissza, az így szerzett befolyását érvényesítve próbálja elérni, hogy az olajipari vállalat csökkentse árait. Torzsa Sándor, a Societas alelnöke az áfa mérséklését nevezte lehetséges megoldásnak az üzemanyagárak letörésére.

A kormány figyel

Az üzemanyagárak szerte Európában emelkednek a válság és a pénzügyi nehézségek miatt, Magyarországon pedig a helyzetet súlyosbítja a forint elleni spekuláció és az ebből adódó árfolyam-ingadozás is. A kormány – ellentétben a benzint terhelő adókat folyamatosan emelő szocialistákkal – bebizonyította: tisztában van azzal, hogy a magas üzemanyagárak hatással vannak a gazdaságra és a kereskedelemre. Ezért folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és tavaly bevezette a fuvarozók számára a kereskedelmi gázolajár intézményét, éppen a lakosságra átgyűrűző negatív hatások kivédése érdekében – fogalmazott a Fidesz közleménye.

A Mol szerdán tíz-tíz forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj árát, így egy liter benzin átlagosan 422-424, a gázolaj pedig 443 forintba kerül, ami új történelmi csúcsnak számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik