Gazdaság

Ezt nem lehet elég korán elkezdeni

A hazai pénzügyi kultúra továbbfejlesztése, a fiatalok pénzügyi ismereteinek bővítése érdekében indított országos oktatási programsorozatot az Erste Bank Hungary Zrt.

A második éve zajló programsorozat keretében a bank fiókvezető munkatársai és szakértői a programra jelentkező általános és középiskolákban az osztályfőnöki órák keretein belül alapvető pénzügyi ismeretekről tartanak előadást a diákoknak.

A pénzügyi válság egyik fontos tanulsága, hogy az emberek meglehetősen tájékozatlanok a pénzügyeiket illetően, és nehezen igazodnak el a banki fogalmak között. Ez igaz a fiatal korosztályra is. Az Erste Bank az egyik legnagyobb magyarországi lakossági pénzügyi szolgáltatóként úgy gondolja, hogy „gondoskodó bankként” jó példát mutatva élen kell járnia a pénzügyi ismeretek terjesztésében. Korábban ezt számos pénzügyi tanulmányi versenyek támogatásán keresztül tették, az országos oktatási program elindításával azonban aktívan is közreműködnek az ismeretanyag átadásában.

Nem vitás, hogy a hazai pénzügyi kultúra fejlesztése kiemelten fontos feladat, és a legnagyobb lehetőség természetesen a fiatalok képzésében rejlik, hiszen ez a korosztály rendkívül nyitott az új ismeretekre, valamint az internet és a mobil alkalmazások nyújtotta lehetőségek kihasználására. A gyerekeknek, fiataloknak hatalmas az információigényük, és mivel aktívan részt kívánnak venni a jövőjük alakításában, szívesen sajátítanak el alapvető gazdasági és pénzügyi ismereteket.

 

A program lényege, hogy a bank munkatársai és szakértői egy osztályfőnöki óra keretében egy, a 12-18 éves korosztály számára összeállított – és a Magyar Nemzeti Bank által jóváhagyott – interaktív előadás keretében beszélnek a gyerekeknek az alapvető pénzügyi ismeretekről. Arról például, hogy mi a megtakarítás és a hitel, hogyan kell használni a bankkártyát, miként lehet diákhitelt igényelni, és mit jelent az öngondoskodás, előtakarékosság. Az alapfogalmakon kívül egy-egy ilyen óra keretében arról is beszélgetnek a gyerekekkel, hogy mire kell odafigyelni egy pénzügyi döntésénél.

 

 

A program kiemelten sikeres: a bank munkatársai már több mint 250 előadást tartottak a programhoz csatlakozó csaknem 100 általános és középiskolában az alapvető pénzügyi ismeretekről. Egy éve a programsorozat külön weblapot kapott, amihez pénzügyi ismeretterjesztő blog (

www.penzugyikisokos.blog.hu) is kapcsolódik a www.penzugyikisokos.blog.hu oldalon, valamint a programmal kapcsolatos friss hírek, információk és tudnivalók a közösségi média felületeken – így a Facebookon (www.facebook.com/penzugyikisokos) és a Twitteren – is megjelennek.

 

 

A program népszerűsítése érdekében ezen túlmenően az Erste Bank a Honfoglaló internetes játékkal együttműködve immár második alkalommal rendezi meg az év végéig tartó Iskolák Versenye játékot a legnépszerűbb hazai on-line játék keretein belül. A középiskoláknak szóló, értékes nyereményekért zajló tudásverseny lényege, hogy a Honfoglaló (www.honfoglalo.hu/iskolakversenye.php

) játékban a játékosok az alapjáték mellett az általuk választott iskolának is gyűjtik a krediteket. A verseny fődíja egy digitális tábla, amelyet a legtöbb aranytallért szerző iskola kap meg.

 

 

A Pénzügyi Kisokos oktatási programsorozat kifejezetten a fiatalabb korosztály igényeinek megfelelően lett összeállítva, így elsősorban általános és középiskolák jelentkezhetnek rá. Személyesen bármelyik Erste bankfiókunkban jelezhetik az érdeklődők a szándékukat, de a legegyszerűbb módja a jelentkezésnek a program weblapja, a

www.penzugyikisokos.hu

.

 

 

 

 


Ajánlott videó

Olvasói sztorik