Gazdaság

4 milliárd eurós megszorítást tervez a spanyol kormány

A madridi kabinetnek 2012 egészében 16,5 milliárd eurót kell megtakarítania annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a hiányt.


A spanyol pénzügyminiszter aktatáskája.
Fotó: AFP

A spanyol kormány első megszorító csomagjának részeként 4 milliárd eurós kiigazítást tervez – mondta Luis de Guindos, Spanyolország gazdasági minisztere kedden egy parlamenti bizottsági ülést követően újságíróknak.

De Guindos tájékoztatása szerint a csomagot a pénteki kormányülést követően jelentik be, annak mértéke időszakosan megfelel a kormányzati céloknak. A jövő évi felülvizsgált költségvetést március végéig terjesztik elő – tette hozzá. A madridi kabinetnek 2012 egészében 16,5 milliárd eurót kell megtakarítania annak érdekében, hogy teljesíteni tudja az évre előirányzott 4,4 százalékos GDP-arányos hiányt.

A gazdasági miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiigazítási csomag részeként – a választási ígéreteknek megfelelően – január elsejével emelik a nyugdíjakat, és egyes költségvetési tételek kifizetését befagyasztják. De Guindos elmondta: utóbbi részleteinek kidolgozása a költségvetési minisztérium feladata, amely hírügynökségi megkeresésre arról tájékoztatott, hogy még dolgoznak a csomagon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik