Gazdaság

Nagy bajok lehetnek a büdzsével

Hiába a sok megszorítás, bizonytalan a hiánycél elérése   -derül ki a Költségvetési Felelősségi Intézet elemzéséből.

2012- ben a költségvetési hiány nem kizárt, hogy meg fogja haladni nem csak a 2,5 százalékos eredeti célt, hanem még a 3 százalékos maastrichti küszöbértéket is – olvasható a Költségvetési Felelősségi Tanács kedden nyilvánosságra hozott elemzésében. Ennek  oka, hogy egyrészt a kiadás-csökkentő intézkedéseknek van részleges bevételcsökkentő hatása is, másrészt vannak olyan, a 2012. évi költségvetésben meg nem jelenített kockázatok, amelyekre a tartalékok törlése után már nem marad fedezet – vélik a korábbi formájában megszüntetett Költségvetési Tanács közgazdászai által alapított Költségvetési Felelősségi Intézet elemzői. Az intézet a Bajnai Gordon korábbi miniszterelnökhöz köthető Haza és Haladás Alapítvánnyal tartott közös sajtótájékoztatót.

Az intézet elemzői 1,1 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak. Nem vették figyelembe a számításoknál, hogy az IMF-megállapodást tető alá hozzák, s milyen feltételekkel, avagy elmarad. A jövő tehát lehet jobb, is rosszabb is annál, mint amit az intézet prognosztizál –   fejtette ki Romhányi Balázs, az intézet elemzője.


Romhányi Balázs
Fotó: Neményi Márton

Az intézet tanulmánya szerint 400 milliárd forintos a költségvetési lyuk (még a 320 milliárd forintos kiigazító csomag bejelentése előtti állapot szerint).

Az elemzés arra is figyelmeztet, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelkedésére, valamint a magánszektor bérkompenzációjára válaszul a cégek az elvárt emeléseket végrehajtják, a bérkompenzációt teljes egészében igénybe veszik, a létszámot 2012-ben csak kis mértékben, 2013-tól – a bérkompenzáció fokozatos kivezetése miatt – viszont jelentős mértékben csökkentik.

Az intézet szerint számos költségvetésen kívüli kockázat is van, amelyeket nem vettek figyelembe számításaik során, ám középtávon gondokat okozhatnak, ilyenek például a peres úton megtámadott  különadók ügye, amelyek több százmilliárd forintos fizetési kötelezettséget keletkeztethetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik