Gazdaság

Drágulást hozott az adóemelés

Döntően az adóemelések rovására írható, hogy novemberben jelentősen, 0,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak októberhez képest.

A fogyasztói árak az előző év azonos időszakához viszonyítva 4,3 százalékkal emelkedtek a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli gyorsjelentése szerint. Az adóemelések hatását figyelmen kívül hagyva az infláció éves összevetésben 3,7, októberhez képest 0,2 százalék volt. A közölt adatok lényegében megegyeznek a 4,1-4,7 százalék közötti elemzői várakozásokkal.


Fotó: MTI / Mohai Balázs

Egyre drágább az üzemanyag és az élelmiszer

Az előző hónaphoz képest a legnagyobb mértékben az egyéb cikkek ára emelkedett (1,5 százalékkal), ezen belül is a járműüzemanyagok (3,4 százalék), ami részben a gázolaj jövedéki adójának november 1-jei növekedésével volt összefüggésben. Többet kellett azonban fizetni az élelmiszerekért is, ahol átlagosan 1,2 százalék volt a drágulás. A szolgáltatásoknál és a tartós fogyasztási cikkeknél ugyanakkor átlag alatti elmozdulás volt (0,2, illetve 0,1 százalékos plusz mutatkozott).

Az előző esztendő novemberéhez képest az élelmiszerek 5,1 százalékkal drágultak. (Ezen belül drasztikusan 42,4 százalékkal ugrott a cukor ára.) Számottevően emelkedett az egyéb cikkek ára (a járműüzemanyagoké 21,4 százalékkal). A szolgáltatásoknál ugyanakkor mérsékelt növekedés (2,5 százalék) volt átlagosan, annak ellenére, hogy a csatornadíj 10, a szemétszállítás 6,4, a vízdíj 4,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A tartós fogyasztási cikkek ára átlagosan 1,4 százalékkal esett éves összevetésben.


Fotó: Kummer János

Lesz-e kamatemelés?

A közölt adatok erősítik az újabb kamatemelés valószínűségét: jócskán meghaladja ugyanis a 3 százalékos középtávú inflációs célt. A Magyar Nemzeti Bank 8 hónap változatlan kamatszint után december 6-i ülésén módosította 6-ról, 6,5 százalékra a jegybanki alapkamatot annak érdekében, hogy megnyugtassa a piacokat a Moody’s leminősítése után, a kormány pedig időt kapjon a nemzetközi intézményekkel egy védőháló kialakításáról szóló tárgyalásokra. A monetáris döntéshozók a következő hetekben elsősorban ez utóbbi kérdéskörre figyelemmel döntenek a kamatkondíciókról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik