Gazdaság

Tárgyalás a bérkompenzációról: túl bonyolult jogszabály

A bérkompenzáció igénybevételéhez kapcsolódó rendelettervezetet megkapták a munkaadók, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács egyeztetésén ez lesz a téma.

Korábban a témában:

Az érintettek szerint túl bonyolult a jogszabály, egyszerűbb szöveget szeretnének, emellett részletes, példákat is tartalmazó útmutatót, hogy kizárható legyen az eltérő jogértelmezés miatti szankcionálás lehetősége – mondta a lapnak Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ elnöke.

A munkavállalók nettó keresetének megőrzéséhez szükséges béremelés végrehajtásához akkor vehetnek igénybe kompenzációt a munkaadók, ha a 93 ezer forintra emelt minimálbér és a 2012-ben 108 ezer forint garantált szakmai bérminimum megadásán túl valamennyi dolgozójuk 2011-es nettó keresetének szinten tartását vállalják. A kompenzáció csak a béremelés országos bérajánlásban meghatározott 5 százalékos szintjén felüli összegre jár 100 százalékban, a munkáltatók a szociális hozzájárulási adó összegéből tarthatják vissza az adott összeget.

A kormányzati elképzelések szerint a kompenzációs számításokhoz a 2011. októberi béreket veszik majd bázisnak, és ebbe nem számítható bele a béren kívüli juttatás. A munkaadók számításait, illetve a bérkompenzáció jogszerű alkalmazását a munkaügyi hatóság és a NAV is ellenőrizni fogja, és ahol hiányosságokat találnak, ott a valamennyi munkavállaló után igénybe vett teljes kompenzációs összeget vissza kell majd fizetni, és bírságot is kaphat a munkaadó – írta a lap.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.