Gazdaság

Még sokáig él a Magyar Köztársaság

Lassú folyamat lesz az ország névváltozása miatt szükségessé vált érmecsere, viszont így nem kerül sokba.

Csak az 5, a 10 és a 20 forintos címletekből gyárt új érméket a Magyar Nemzeti Bank az ország hivatalos megnevezésének változása miatt. Mindegyikből 10-10 millió darabot hoznak forgalomba, ami – ahogy az MNB közleménye fogalmazott – viszonylag alacsony volumennek számít.

Mindennek egyébként csak egyszeri kiadása van, összesen nagyjából 5 millió forint tervezési, szerszámgyártási költség. Ez eltörpül az évente a forgalom bővülése, illetve a forgalomból kicsapódó érmék miatt szükséges utángyártás milliárdos nagyságrendű költségei mellett.

A változás folyamata igen lassú lesz, hiszen e címletekből eleve sok érme van forgalomban, így az új aprók csak lassan nyerhetnek majd teret. A pénztárcákban lévő, „Magyar Köztársaság” feliratú érméket nem vonják be, bármikor és bárhol fizethetünk velük a folytatásban. A bankókat nem érinti a változás, hiszen a papírpénzeken nem szerepel az ország megnevezése.

Az új alkotmány rendelkezett arról, hogy 2012. január elsejével Magyar Köztársaságról Magyarországra változik az ország hivatalos elnevezése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik