Gazdaság

Elkapott mondatok bóvliügyben

Így látták politikusok, közéleti szereplők,elemzők, újságírók a gazdasági szabadságharc elmúlt másfél évét. Marhák, szikvízkészítők, megszorítás, laza csuklómozdulat.

Még a marha is tanul néhány áramütésből, csak a mi kormányunk nem tanul semmit, pedig a papírforma szerint intelligens emberekből áll.
Várhegyi Éva közgazdász (Magyar Narancs, 2010. július 22.) a forint gyöngüléséről

Több mint ezer szikvízkészítő van Magyarországon, akiknek meg kell küzdeniük a globális piac kihívásaival.
Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke (Heti Válasz, 2010. szeptember 30.)

A megszorításnál gyűlöletesebb szót nem termelt ki a magyar gazdaságtörténet.
Orbán Viktor miniszterelnök (HírTV, 2010. október 2.)

Ha hosszú éveken át kértünk még többet és többet azoktól, akiknek nincs profitjuk, most itt az ideje annak, hogy azok adjanak többet, akiknek viszont van.
Orbán Viktor miniszterelnök (Népszabadság, 2010. október 14.)

A gazdaságpolitika hiánya is egyfajta gazdaságpolitika.
Bokros Lajos közgazdász (ATV, 2010. október 17.)

Az Európai Unió nem tudja megakadályozni, hogy egy kormány szétverje saját gazdaságát. Bokros Lajos közgazdász (Index.hu, 2010. november 26.)

Ez az ország kevesebb tőkét termel, mint amennyire szükség van.
Medgyessy Péter volt miniszterelnök (HírTV, 2010. december 12.)

Az is bolond, aki tőkét fektet be Magyarországon, hiszen egy laza csuklómozdulattal ezt bármikor elvehetik.
Bonifert Mária nyelvtanárnő (Vasárnapi Hírek, 2010. december 12.)

A kormány által korábban emlegetett pénzügyi szabadságharc csak Orbán Viktor első brüsszeli útjáig tartott.
Volner János Jobbik-politikus (Dunaújvárosi Hírlap, 2010. december 24.)

A dolgozóink hetven százalékát érinti a jövedelemkiesés. Ez meglepő adat, ennek fényében egyelőre nem is érthető, milyen számítások előzték meg az adótörvények átalakítását.
Nagy Zoltán, a zalaegerszegi 3B Hungária Kft ügyvezetője (Zalai Hírlap, 2011. február 17.) az egykulcsos adóról

Az új egykulcsos adórendszer azoknak kedvez, akik nincsenek erre rászorulva.
Borsik János szakszervezeti vezető (Dunaújvárosi Hírlap, 2011. február 22.)

Az Orbán-kormány feladata a gazdaság dinamizálása, az államadósság lefaragása, az ország újjáépítése.
Navracsics Tibor Fidesz-politikus (Napló, 2011. március 25.)

A Nemzetközi Valutaalapot kipateroltuk Magyarországról.
Matolcsy György gazdasági miniszter (HírTV, 2011. május 3.)

Az Orbán-kormány által alkalmazott gazdaságpolitika nem megfelelő.
Mellár Tamás közgazdász (Magyar Nemzet, 2011. augusztus 26.)

Eddig tartott a magyar gazdasági csoda.
Dudás Gergely újságíró (Index.hu, 2011. szeptember 16.)

Orbánék gazdaságpolitikája veszélyes zónába került.
Stefka István újságíró (Magyar Hírlap, 2011. szeptember 19.)

A gazdaságpolitikában kapkodás, hatástanulmányok nélküli döntések határozzák meg a kormányzást.
Szajlai Csaba újságíró (Magyar Hírlap, 2011. szeptember 24.)

Ha teljesül a kormány szándéka, és legyőzi a bankokat, akkor a magyar kormány legyőzi saját magát.
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója (Népszabadság, 2011. szeptember 28.)

A pénzügyi összeomlást sikerült elkerülni.
Gyutai Csaba Fidesz-politikus (Zalai Hírlap, 2011. október 5.)

Be kell látni, /hogy az egykulcsos adó/ nem hozott többet a költségvetés konyhájára.
Vigh László Fidesz-politikus (Zalai Hírlap, 2011. október 12.)

Bizakodás vette körül az adóváltozást, remélve, hogy beindítja a gazdaságot, de én mostanra úgy látom, itt, a végeken ennek a hatása nem igazán mutatkozik.
Pintér László Fidesz-politikus (Zalai Hírlap, 2011. október 19.)

2012-ben közös feladatunk megakadályozni Magyarország válságba való visszahajlását.
Matolcsy György gazdasági miniszter (Zalai Hírlap, 2011. október 29.)

Miért kellett a forintból fillért csinálni?
Farkasházy Tivadar újságíró (RTL Klub, 2011. november 6.)

A nemzetközi piac nemcsak pénzt értékel le, hanem habitust is.
Ceglédi Zoltán politológus (ATV, 2011. november 16.)

A matolcsyzmus elbukott.
Magyar Kornélia politológus (Népszabadság, 2011. november 18.)

Az, hogy ismét tárgyalunk a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), egyenlő a fegyverletétellel.
Nánási Tamás újságíró (Magyar Nemzet, 2011. november 19.)

Mára nyilvánvalóan megbukott az egyszeri bevételekre és a forint leértékelésére épülő gazdaságpolitika.
Kiszelly Zoltán politológus (FN24.hu, 2011. november 19.)

Kövér rémálma valóra vált: a Fidesz ki van szolgáltatva a nemzetközi pénzügyi köröknek.
M. Kovács Tibor újságíró (Hírszerző.hu, 2011. november 21.)

Ha valamiben konszenzus van, akkor abban, hogy Matolcsy megbukott.
Ceglédi Zoltán politológus (ATV, 2011. november 23.)

Sajnos bármi megtörténhet, mert az ország az összeomlás szélén áll.
Vona Gábor Jobbik-politikus Seregélyesen (Fejér Megyei Hírlap, 2011. november 24.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik