Gazdaság

Emelkedik a jelzáloghitelek kamata

Tovább szigorodtak a kereskedelmi ingatlan-, illetve a kis- és mikrovállalati hitelezés nem-árjellegű feltételei. A lakossági jelzáloghitelezés területén pedig kamatemelés várható.

Az idén, a harmadik negyedévben a kis- és mikrovállalkozások, valamint a kereskedelmi ingatlanhitelek nem árjellegű hitelezési feltételei szigorodtak tovább a Magyar Nemzeti Bank októberi hitelezési felmérése szerint. A vállalati forintalapú hitelek kamata hosszabb ideje 8,5 százalék körül alakul, amely azonban elsősorban a jó hitelképességű vállalati ügyfelek kamatkondícióit tükrözi.


Fotó: Kummer János

A hitelképes vállalatok köre azonban számottevően szűkült, így a magasabb kamaton finanszírozott ügyfelek már nem jutnak hitelhez. Azon kis- és középvállalkozások pedig, amelyek még hitelképesnek számítanak, csak drágábban, 10 százalék feletti kamaton tudnak hitelhez jutni – áll a felmérésről szóló jegybanki közleményben.

A háztartási hitelek feltételei a felmérés szerint érdemben nem változtak a harmadik negyedévben. A következő félévben ugyanakkor a bankok széles köre tervez szigorítást, amely elsősorban a jelzáloghitelek kamatainak emelésében jelentkezik majd.

Az MNB 2003 tavasza óta végez kérdőíves felmérést, amellyel a magyarországi kereskedelmi bankok hitelezési gyakorlatát vizsgálja. A vizsgálat azt mutatja, hogy a bankok hogyan látják a hitelpiac helyzetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik