Gazdaság

Komoly válságot jövendölnek a befektetők Közép-Európában

A cégek háromnegyede még így is további befektetésekre készül.

A válság kiújulásának következtében jelentősen romlott a hangulat a közép-európai kockázatitőke-befektetők körében – állapította meg szerdán bemutatott elemzésében a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég. A befektetői bizalom az utóbbi két évben folyamatosan nőtt, idén áprilisban érte el a csúcsát, azóta viszont drámai mértékben csökkent. Ez mindenekelőtt a válság kiújulásával és az euróövezet jövőjével kapcsolatos, egyre erősödő félelmeknek tulajdonítható, továbbá közrejátszott benne Lengyelország, Csehország és Szlovákia lassuló növekedése is.

A válaszadók kétharmada az általános gazdasági helyzet romlására számít a régióban. Az előző, 2011 tavaszi felmérésben csupán 10 százalék jósolt romlást. A megkérdezettek 50 százaléka szerint az általános piaci aktivitás csökken, 45 százalék szerint stagnál a következő időszakban, és az az uralkodó vélemény, hogy a finanszírozási források várhatóan csökkenek majd.

Ugyanakkor az érintett cégek még ilyen piaci feltételek mellett is hajlandóak úgy befektetni, hogy annak hasznát várhatóan csak később, kedvezőbb gazdasági körülmények között tudják majd learatni. A válaszadók 76 százaléka nyilatkozta ugyanis, hogy a jövő év tavaszáig több befektetést eszközölne, mint amennyit megszüntet – olvasható a Deloitte közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik