Gazdaság

Hiába felezik meg a regadót?

Történelmi tettként lenne értékelhető az a beterjesztés, amelynek értelmében felére csökkenhet a regisztrációs adó mértéke. Viszont 310 forintos euró mellett ki az, aki nekivág egy beszerzőkörútnak?

A regadó az egyik legtöbbet támadott adónem volt az elmúlt években, egyben a leggyakoribb hivatkozás arra, hogy miért nem pörög a magyar autópiac. Az állam, úgy tűnt, jobban jár a magas regisztrációs adó révén – még a megjelenő szlovák rendszámos autók mellett is – mint egy átlagosan alacsony adószinttel.

A helyzet változott, ám a regisztrációs adót érintő jelentős csökkentés ötlete, ha csak azt vesszük, hogy hány autót helyeznek várhatóan forgalomba hazánkban, nem túlzottan nagy vállalás. Tavaly épphogy meghaladta a 40 ezret az újonnan forgalomba helyezett autók száma, és idén sem várható jobb adat.

Az ilyen körülmények közt beterjesztett regisztrációs táblázat, amely a hírek szerint Matolcsy György elképzelését jeleníti meg, egyébként még bátrabb is, mint például a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) által régóta lobbizott változat, amely 2 millió forint körül javasolta maximalizálni a regisztrációs adót.

Knezsik István az Autós Nagykoalíció elnöke szerint a fentiek ellenére a biztosítási adó, a jövőre érvényes átírási illetékek növekedése, illetőleg az áfa 27 százalékosra emelése miatt ugyanakkor érdemben nem csökkennek majd egy autó beszerzéséhez kapcsolódó költségek. A használtautó-piac viszont meglódulhat, és erre készül is a kormányzat. Az új regadószabályozásra például úgy, ha elfogadják: a külföldi rendszámú autókat az eddigi 30 napos megengedő szabály helyett “gyakorlatilag csak 24 óráig lehet használni külföldi gépjármű-igazolással Magyarországon” – mondta Rogán Antal az új adótábla ürügyén, megjegyezve, hogy ezt a rendelkezést alkalmazzák Németországban is.

Vége a vaduzi hercegeknek?

A másik újdonság a regisztrációs adót illetően, hogy a külföldi rendszámú, de flottaautóként használatban lévő autókra regadó-kötelezettség lenne. Knezsik István úgy véli, hogy ez a szabályozás is követi az európai gyakorlatot. „Nem gyakran jelenik meg, de például Szlovákiában a bérbeadott vagy lízingelt autók is csak szlovák rendszámmal futkoshatnak a szlovák utakon” – mondta.

A javaslat gyakorlati szempontból azokat a belföldi illetőségű személyeket érinti, akik külföldről vesznek tartós bérletbe gépjárműveket akár egyéni vállalkozóként, akár cégként – magyarázza Hegedűs Péter az Arval Magyarország operációs vezetője. Ebben, mint mondja, az utcákon FL felségjelű fekete rendszámmal látható vagy a németországi PA kezdetű – Passau van legközelebb Magyarországhoz – gépjárművek, illetőleg a szlovákiai BA – Pozsonyban van a legtöbb ilyen cégnek a székhelye – forgalomba helyezett autók érintettek.

Pár százra, esetleg néhány ezerre saccolható a számuk a szakember szerint. Inkább egy kiskapu bezárásáról van szó, mint a flottapiacot érintő generális változásról. Az ilyen autók elvétve flottapiaci szereplők, inkább adóelkerülési céllal magánszemélyek által használt gépjárművek – véli az Arval Magyarország flottaautós cég operációs vezetője.


A törvényjavaslat kedvezhet a hazai flottakezelőknek – véli egy másik nagy lizingeléssel és flottaautókkal foglalkozó cég, a LeasePlan pénzügyi igazgatója, Jakus László. Azok, akik korábban külföldi rendszámmal ellátott járművet vezettek, rákényszerülnek, hogy itthon béreljék vagy vásárolják meg a járművüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik