Világrekorder a forint

A világ legrosszabbul teljesítő devizája ma a forint.

A hazai deviza a Bloomberg összeállítása szerint közép-európai idő szerint fél kettőig 1,5 százalékkal gyengült, elérve a 315,39 forintos magasságot az euróval szemben, s ezzel a legrosszabbul teljesítő pénznem volt ma a világon. Számottevően emelkedtek a hozamok az állampapírpiacon is: a 2017-es lejáratnál 45 bázispontos (0,45 százalékpontos) ugrást követően elérte a 8,6 százalékot, amelyre 2009 márciusa óta nem volt példa.

A hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a hétvégén a Standard & Poor’s negatív figyelőlistára tette Magyarországot, s a Fitch pedig (fenntartva a hosszú távú adósság osztályzatát) a korábbi stabilról negatívra rontotta a kilátásokat. Kiemelte továbbá, hogy a hazai fizetőeszköz június 30. óta az euróval szemben 16, a dollárral szemben 21 százalékkal gyengült.

A Magyarországgal kapcsolatos napközben folyamatosan olvasható kedvezőtlen hírek a délután második felében újabb forintgyengülést indítottak el. A reggeli első 311 forint közeléből induló hullám után dél körül 315-316 forint között stabilizálódott az euróárfolyam. Közép-európai idő szerint 3 órakor azonban a forint kilépett ebből a sávból, fél négykor 316,4 forinton jegyezték a közös európai pénzt a bankközi devizapiacon, a dollár kurzusa 232, a svájci franké 255 forintig emelkedett.

Erős nyomás alatt van egész nap a hazai részvénypiac is: a BÉT vezető indexe, a BUX a délután derekán 2,5 százalékos mínuszban állt (ebben az időben Európa főbb mutatói 0,5-1,5 százalékos csökkenést mutattak). Az OTP-részvény ekkor 2891 forinton járt, amely 6 százalékos esést jelent péntekhez képest, de 2850 forinton is született a bankrészvényre üzlet a mai kereskedésben.

Ismét sikertelen aukciót bonyolított az Államadósság Kezelő Központ is: a mai 6 hetes likviditási diszkonkincstárjegy aukción az 50 milliárd felajánlott mennyiségre mindössze 35,6 milliárd ajánlat érkezett.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.