Gazdaság

Hajsza Magyarország ellen

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a pénzügyi világ hajszát folytat Magyarország ellen.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Hírlapnak nyilatkozva kijelentette: “az ország sokkal jobb helyzetben van és sokkal nagyobbakat lépett, mint amit a világ elismer. Ma a nemzetközi befektetői és pénzügyi világ egy része azonban bosszúra éhes. Meg akarják büntetni Magyarországot! Azok, akik az elmúlt másfél év kormányzati döntéseinek a vesztesei – egyes bankok, pénzügyi befektetők, kereskedelmi láncok, energetikai multik -, most bajkeverőknek tartanak minket.” – mondta Parragh.

A hitelfelvétel nehézségeivel kapcsolatos újságírói kérdésre a kamarai elnök azt mondta: “máshol sem működnek jól a pénzpiacok. A kormánynak itt be kell avatkoznia.”

Az MKIK elnöke ugyanakkor jelezte, hogy a vállalkozásoknak kedvezőtlen lépéseknek tartja az áfaemelést és a minimálbér emelés mértékét. Hozzátette, ha lesz kompenzáció az pedig “az amúgy is elviselhetetlen” bürokráciát növeli. Hangsúlyozta: “a magyar vállalkozók egy józan társadalom, pontosan tudják, kicsi a kormány mozgástere. Bizalmat szavaznak a kabinetnek, de vállalkozóként nagyobb hatékonyságot és eredményeket várnak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik