Gazdaság

Csúcs közelében táncol a forint

Gyengén kezdte a forint a hetet, ám a 317-es történelmi csúcs egyelőre nem esett el.

A hitelminősítők hét végi közleményei után a várakozásoknak megfelelően gyengüléssel kezdte a napot a forint a bankközi devizapiacon: az euró árfolyama a pénteki 311 forint körüli magasságból viszonylag könnyedén kúszott 315-316 forint közötti tartományba, itt azonban elfogyott a lendület, fél 11-kor a jegyzés 315,2 forinton járt. A dollár 226 forintról 230, a svájci frank 250 forintról 255 forintig emelkedett.

A Budapesti Értéktőzsdén is eséssel kezdődött a hét (miközben a kereskedés elején Európa főbb piacai még mérsékelt pluszt mutattak). Az első másfél óra végén a vezető részvényindex, a BUX 1,5 százalékos csökkenést mutatott péntekhez képest. Az OTP-részvény 3,9 százalékkal 2955 forintig esett.

A hazai deviza tehát egyelőre viszonylag mérsékelt gyengüléssel fogadta a hitelminősítők hétvégi döntéseit (ahogy arról beszámoltunk, a Fitch a korábbi stabilról negatívra rontotta a kilátásokat, a Standard & Poor’s pedig figyelőlistára vette a magyar adósságot), ahogy arra korábban számítani lehetett. Ehhez azonban kellett a viszonylag kedvező nemzetközi klíma is. Ha ez utóbbiban érdemi romlás következne be, a forint új történelmi csúcsot állíthat fel az euróval szemben. Az euró egységéért a legtöbbet 2009. márciusában adtak a bankközi devizapiacon, amikor a jegyzés 317 forint fölött is megfordult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik